Szerintem minden ember találkozott már azzal az érzéssel, hogy legszívesebben megállna, nem futna tovább. Lehet azért, mert éppen fáradt, lehet, hogy csak fáj valamije, de mindenképpen eljutunk egy olyan pontra, ahol a legegyszerűbb dolog az lenne, hogy csak simán leülnénk egy padra és szusszannánk egyet. Ennek ellenére sokan nem állnak meg, végigcsinálják a távot, és akár másnap is nekiindulnak egy újabb kihívásnak. Miért? Mi hajtja őket tovább?
Minden ember más és más, így mindenkinek egyéni ösztönző gondolatai lehetnek, de véleményem szerint vannak olyanok is, amik mindenkire hatnak. Akár beszélhetnék most a zenéről, a társaságról vagy éppen a szép alak eléréséről is, de úgy gondolom, nem ez a legáltalánosabb.
Akár kocogni akarunk, akár sprintelni, mindenképpen "le kell menni" valahova. És itt a kulcs: valahova! De hova is menjünk, ha jól akarunk futni, miközben a kedvünk is jó, és nem arra gondolunk futás közben, hogy "nem bírom tovább, meg kéne állni"? Az utóbbi időben elég sok helyen futottam már, így megosztanám veletek a véleményeimet.
A monotonitás ébresztheti fel bennünk a megállás gondolatát. A futópad erre a legjobb példa.
Ott kacsingat ránk egész edzés alatt a nagy STOP gomb, bármikor megnyomhatjuk, nincs semmi ösztönzés. A körülöttünk levő táj sem változik, így az unalom hamar úrrá lesz rajtunk, és hamar feladjuk.
Én végigcsináltam két olyan telet, amikor az egyik idényben hóban, fagyban futottam, a másikban pedig futógépen. Amikor jöttek a jó idők, és vártak rám a kilométerek, a futógépes felkészülés után alig tudtam megmozdulni, nagyon nem ment a futás. Tehát azt javaslom, felejtsük el a futópadot. Ha kint ropogós hó van, menjünk ki futni, garantálom, hogy mosollyal végződik a futás.
Az ideális futópályát boncolva eljutottunk oda, hogy csakis kint! Fontos még a táj. Legyen ez egy erdő, vagy éppen ligetes sziget a város közepén, de mindenképpen természet közeli. Az embert megnyugtatja a zöld. A távról csak annyit, hogy 2 különböző távot lehessen rajta futni: fáradtabb napokra a rövidebb (500 m-es) körök, kipihentebb napokra pedig a hosszabb (5 km-es) körök.
Ha nem akarunk magunkon cipelni plusz ruhát, mindenképpen ugyanoda érkezzünk, ahonnan indultunk, hogy tudjuk hidratálni magunkat, hideg időben pedig vegyünk fel száraz, meleg ruhát. A pálya minősége sem utolsó, lehetőség szerint ne betonon, aszfalton. Ami ezeket a feltételeket nagyrészt teljesíti, az a margitszigeti 5,3 km-es rekortán pálya, illetve a belső 400 méteres futópálya. Nem is gondoljuk sokszor végig, mekkora kincs van a birtokunkban...
Természetesen vidéken is vannak efféle helyek. Van Vácon is például, mely szerintem Magyarország gyöngyszemei közé tartozik, ez a váci Ligeti tó.
Akár futáshoz, akár padon ücsörgéshez ideális. A tó körüli közvetlen út 730 méter hosszú, a nagyobb kör (több út is van) akár 3 km is lehet. Télen, nyáron meseszép ez a hely. A hétvégén úgy gondoltam, aki nem látta még ezt a helyet, annak megmutatom. Fogtam a fényképezőgépemet és lementem futni.
Az a pillanat, amikor csakis azért kell megállni, mert egy kacsa család vonul keresztbe az úton, a totyogós kicsikkel együtt, szerintem felbecsülhetetlen.
Annyi plusz energiát kap az ember a hely nyugodtságától, szépségétől, hogy eszébe sem jut megállni. Engem ez hajt tovább!
