Utánfutó blog

Utánfutó blog

Heni, Jenni, Mesi, Soma, Luca és Bence az Utánfutók! Ezen a blogon a futásról írnak és arról, miért jó a sport még egyetemistaként is.

Mi vagyunk az Utánfutók

Utánfutók a Facebookon is

  

Csak Csajok – futás a Gellérten

2013.07.08. 08:33 Honey91

Lassan közeledik a szeptemberi budapesti Nike félmaraton. Aki rendszeres hölgy látogatója a Futóklubnak, ennek alkalmából most részt vehetett egy jó kis csajos felkészülésen. Múlt héten csütörtökön az Oxigén wellnessben fogadtuk az előreregisztrált vendégeket, akik ajándék pólót és (öri-futóbari) karkötőt kaptak.

orok_futobari.jpg

A bemelegítésről Katus Attila gondoskodott, amit minden nőtársammal együtt nagyra értékeltünk és fülig érő szájjal guggoltunk le huszonharmadszorra is a testedző gyakorlatok végzése közben. Én, mint komoly félmaratonra készülő, „nyilván” nekivágtam a haladó csoporttal a Gellért-hegynek is.

Nagyjából 300 méter után újraterveztem volna a műveletet, de addigra már késő volt. Néhány izzadtságcsepp árán, de felértünk a tetejére. A fenti résztávokat pihenőkkel és pulzusméréssel sikeresen teljesítettük.

gellerthegyen.jpg

Ez után indultunk csak vissza a többiekhez. Az edzés végén közösen lihegve, pihegve lenyújtottunk, majd jöhetett a jól megérdemelt pihenés az Oxigén wellness teraszán és a pezsgőfürdőben:

ambi_oxi.jpg

Reméljük szeptember 8-án is hasonlóan ünneplünk majd! Ne felejtsétek el, hogy ha egyedül még nem is, de párban és trióban is lefuthatjátok a távot a barátnőitekkel! Még nem késő elkezdeni a felkészülést! Hajrá! ;)

Címkék: Oxigén Gellért-hegy Wellnes

SzuperSzerda

2013.05.06. 08:56 MSErun

A heti szerdai futóbuli különlegesebb lesz a többinél, mert teli leszünk izgalmas programokkal. A bemelegítést nem más, mint Rubint Réka fogja tartani, aki a rövid átmozgatás után egy alakreform edzéssel várja a fitnesz szerelmeseit. Akik emlékeznek rá, tavaly Réka nyitotta meg az Egyetemi Szerdákat.

Ezen kívül kihirdetjük a Fuss Balaton Egyetemi Játék győzteseit (a programról infók itt). Kedd éjfélkor lezárul az 5 héten át tartó kilométergyűjtés, és kiderül, csapatonként ki az a 9 fiú és 9 lány, aki velünk együtt fogja körbefutni a magyar tengert. Használjátok ki a maradék időt, hisz minden méter számíthat! :)

ub_diakverseny_2013.jpg

Már szerdán megkezdődhet a csapatok összerázása, a csapatnév kitalálása és a szakaszok felosztása. (Már nyitva a Cha-cha-cha!) A zenét, ahogy már idén megszokhattátok, most is a RobotRock szolgáltatja.:) https://soundcloud.com/robotrockmusik

Érdekel? Gyertek el, csatlakozzatok Facebookon is.

Címkék: ajánló Rubint Réka Egyetemi Szerda

Kedves Naplóm!

2013.04.25. 10:18 dzsenaj

Tudom, egy ideje nem írtam neked, de mióta beköszöntött a tavasz, hirtelen felpörögtek az események és erősen lecsökkent a szabadidőm száma. Ezt ne vedd panaszkodásnak, élvezem, hogy zajlik az élet, csak tudod a suli és a munka… de ezzel nem is szeretnélek untatni. Ami inkább lényeges, amint megérkezett a jó idő, a Nike+ Run Club is kinyitott és már két szerdai futóbulin vagyunk túl! Emellett persze gőzerővel szervezzük az ambassador társakkal az UltraBalatonra az egyetemi csapatainkat, ezért az elmúlt két hétben jártunk a BGF, BME, Corvinus és ELTE sportnapján is. Tehát láthatod, tényleg akad tennivaló, de félre ne érts, élvezem minden percet, amit az egyetemisták és a futók között tölthetek!

Emlékszel még a januári fogadalmamra, ugye? Miszerint idén félmaratont fogok futni, és mi lenne jobb alkalom erre, mint a 28. Nike Félmaraton szeptemberben? Most már hivatalosan is megkezdtem a felkészülést és immáron szó sincs téli henyélésről és lazsálásról. Igen, tudom kicsit elengedtem magam az elmúlt hónapokban és alig futottam… De hidd el, tényleg nem kedvezett az időjárás, hideg volt, valamikor a hó is esett, hamar sötétedett, sok dolgom volt… Persze tudom, hogy ez mind csak kifogás, de igazán könnyű volt meggyőzni magam, hogy miért ne induljak el épp akkor, és miért lesz jobb majd holnap. Igen, ez a tipikus „holnap” volt, ami egy jó darabig nem jött el.

De április 10-én, pont az első szerdai futóbuli napján, amikor a Margitszigetre tartottam, a villamoson kaptam egy e-mailt a BSI-től az alábbi szöveggel:

„21 éves vagy idén? Futsz már egy ideje? Ajándékozd meg magad egy félmaratonnal, fuss 21 kilométert 21 évesen!”

Vicces, de idáig le se esett, hogy milyen jól hangzik a 21 évesen 21 km szlogen. Szeretek hinni abban, hogy nincsenek véletlenek, tehát egy jelnek vettem, hogy MOST jött el a napja, hogy tényleg elkezdjem a felkészülést. Ezért szépen beálltam a Vajda Zsuzsi által vezetett kezdő csoportba és elkezdtem velük az edzést. Bevallom, még kicsit szétszórt voltam és túlságosan örültem a sok ismerősnek, emiatt nem tudtam egyhelyben maradni és csak az edzésre koncentrálni. Ingáztam a csoportok között, hogy mindenkivel találkozhassak. Bemelegítettem és futóiskoláztam a kezdőkkel, futottam a középhaladókkal, a végén pedig 200 métereket és 100 méteret sprintelgettem a haladókkal. Teljesen kidőltem ugyan a végére, de éreztem, hogy ennek így nem lesz sok értelme hosszútávon, és rendesen kellene edzeni. Ezért képzeld, a múltkori alkalommal már szépen végigcsináltam az edzést a kezdőkkel, a mostani szerdán pedig a Zsani vezette középhaladókhoz szeretnék csatlakozni.

Jut eszembe, rémlik, amikor meséltem, hogy mennyire szeretek csak úgy random futkosni, amikor épp úgy tartja kedvem, és hogy ez mennyire jó? Neked bevallom, nagyon nem jó ötlet, ha konkrét terveid vannak a jövőben! Persze akkor oké, ha semmi célod nincs, de ha szeptemberben félmaratont szeretnél futni, nem elég akkor elindulni, amikor épp kedved van. De hála a tavasznak, a futóklubnak és a futótársaknak, ezen is sikerült változtatni, a munka és a suli mellett is belefér heti 2-3 alkalommal egy edzés. Persze az útvonalon nem vagyok hajlandó módosítani és továbbra is az adott pillanatban döntöm el, hogy épp merre kanyarodjak, de egyszerűen ezt élvezem. Mondjuk így az ötkilométeres tervezett edzésből könnyen lehet 6-7 km, ha nem ismered a környéket, de ennyi belefér.

Most viszont rohanok, mert még suliba kell mennem, utána pedig megyek edzeni a szigetre! Majd írok!

Jenni

Címkék: beszámoló napló 21

Sok a dolgod? Túl sok a tanulnivaló?

2013.04.23. 10:12 Titi16

Esetleg betemetett a munka? Vagy épp a kifogás, hogy miért is nincs időd ma edzeni? Szeretnél viszont rendesen felkészülni és helyt állni az Ultrabalatonon júniusban?

ub_naptar_aprilis.jpg ub_naptar_majus.jpg

Nincs más dolgod, mint kinyomtatni ezt a két naptárt és következő 6 hétre rendszerezni egy kicsit a teendőidet. Az első lépéseket már megtettük helyetted, innentől kezdve csak rajtad múlik, hogyan folytatod.

Egy biztos: mi mindannyian készülünk a nyárra még akkor is, ha Soma nem fut havonta 100 km-t, és vele együtt a Balaton körüli 212 km-re. Felkészülésünket és a részleteket nyomon tudjátok követni az Utánfutók Facebook oldalán, illetve az Ultrabalaton hivatalos oldalán keresztül (itt nevezhettek).

Mindenkinek sikeres felkészülést és sok-sok kilometert kivánunk!

Címkék: naptár felkészülés ultrabalaton

Aktív tavaszi héten vagyunk túl

2013.04.14. 20:52 somsom

A Margitszigeti Nike Futóklub április eleji szezon váltásával mi is kiköltöztünk a szigetre, így minden nap találkozhattok velünk is. Múlt héten a Szerdai Futóbuli kivételével, amikor mindenki kint volt, a srácoké volt a főszerep, hétfőn Deni, kedden én, csütörtökön Bence várta a futópajtikat.

A keddi napon a BGF-en volt a Futó Aktívkodás #1, ha lehet ilyet mondani, mert egy izgalmas tájfutást varázsoltunk a Külker campusára. Jenni volt a főnök természetesen, ezt írja:

soma_ub_gps.jpgAz időjárás végül megkönyörült rajtunk, és ugyan hűvös, borult időnk volt, de az eső nem esett. A Mákony (Mátyásföldi Kollégiumi Napok) sportnapján 13-an látogattak el hozzánk a tájékozódási futásra, ahol 9 állomást kellett érinteniük a Külker mellett található ligetben. Egyes állomásokon plusz feladatokat is kellett teljesíteniük, és ha megfelelő sorrendben haladtak, akkor egy UB feliratot rajzoltak fel a Nike+ GPS alkalmazással. Összességében sikeresnek mondhatom, hiszen az indulók élvezték a futást és van, aki már jelentkezett is az Fuss Balaton játékba, hogy bekerülhessen a BGF csapatába!

Én is ott voltam, zseniális a környezet, már tavaly is nagyon jó volt odamenni, bár az ELTE sem panaszkodhat egy-egy épülete földrajzi adottságai miatt.

A szerdai nap már sokkal összetettebben alakult, mert a Corvinuson volt a Futó Aktívkodás #2, és utána délután rongyoltunk át a Margitszigetre az idei első Szerdai Futóbulira. Hétfőtől csütörtökig tartott a K-kari napok, és ennek keretein belül egy több napos aktivitás. 13 csapat érkezett a standhoz, majd két főnek a Sóház mellett tábort vert Tesztbuszhoz kellett mennie további eligazításra. A 230m-es távot kell az 1,25-ös szintidőhöz minél közelebb teljesíteni, és mivel senki nem futócipőben érkezett, így adtunk is egyet lábukra.

soma_kozgaz_stand.jpg

A Kinect elég jól megmozgatta az embereket, komolyan, jelentkezzen az, aki kipróbált rajta bármilyen programot, és nincsen izomláza! A kidobóst szerették legjobban az emberek. Nagyon jópofa kis verseny volt, szerintem szerették az emberek, kár, hogy nem volt több csapat.

Fél 5-re mentünk át a szigetre, ahol elkezdtük felállítani a helyszínt az első szerdánkhoz. 17 órakor szokás szerint elkezdtek szállingózni az emberek, és annak ellenére, hogy másfél órával 5 előtt még esett az eső, majd 200-an jöttek futni velünk. Bemutatkozott a RobotRock is, innentől ők a zenefelelősök szerdánként, továbbá az új Free 5.0 cipők, amit MINDENKINEK ki kell próbálnia, annyira kényelmes!

Összességében tevékeny kis hetünk van, mindenki tudja a dolgát, megint pörög a gépezet.

Jövő héten folytatódik a kitelepülősdi, 16-án kedden a BME GTK sportnapjára, pénteken a SportPont Program első állomására, a Budapesti Fordulóra látogathattok el a Bodgánfy útra, a BEAC sporttelepre. Természetesen szerdán folytatjuk Futóbuli sorozatunkat. Jövő hétre ezúton szeretnék meleg, száraz sportolásra tökéletes időt kérni, köszi!

Címkék: tavasz egyetem ub

süti beállítások módosítása