Utánfutó blog

Utánfutó blog

Heni, Jenni, Mesi, Soma, Luca és Bence az Utánfutók! Ezen a blogon a futásról írnak és arról, miért jó a sport még egyetemistaként is.

Mi vagyunk az Utánfutók

Utánfutók a Facebookon is

  

Minden nézőpont kérdése

2012.04.12. 16:07 Titi16

Ha követtétek az elmúlt időszakban a blogot, akkor Henike posztjában olvashattátok, hogy nagy erőkkel készülünk az Ultrabalatonra.

Az Utánfutók csapatával tavaly volt szerencsém először részt venni ezen az eseményen!

212 km – elsőre meglehetősen soknak tűnik, főleg egy kezdő futó számára. Alig pár hónapja futottam csak, amikor beneveztünk a versenyre. A legnagyobb félelmem az volt, hogy egy nap többször kell majd futnom. Ilyet még sosem csináltam azelőtt és őszintén rettegtem, hogy nem fogom bírni. Mi lesz, ha cserbenhagyom a csapatot? Nagyon aggódtam.

Erre szerencsére nem került sor. A verseny hangulata, a szurkolók, a többi futó ezt mind feledtették velem. Óriási élmény volt majdnem két napon keresztül ébren lenni, körbejárni a Balatont, futni a naplementében, nézni a napfelkeltét és közben folyamatosan figyelni, lelkesíteni egymást. Semmihez sem fogható élmény!

Tényleg hatalmas buli volt. Akkor szinte az összes ismerősöm bolondnak nézett, hiszen még számukra is új volt, hogy futok! "Persze-persze, biztos jó buli, de én nem bírtam volna a futást" – hallottam tőlük.

Akkor nem foglalkoztam igazán ezzel a mondattal. Most viszont, hogy egyre közeledünk a következő Ultrabaltonhoz, annál többet gondolkozom rajta, hogy vajon mennyit is bírok én? Mekkora lesz az a táv, amit minden gond nélkül le tudok majd futni, akár egyszer akár többször?

Sokszor sajnos fejben lekorlátozom magam, és még ha a lábaim vinnének is tovább, megállok mondván: a szervezetem csak ennyit bír. A szervezetünk pedig sokkal többet bír annál, mint amit mi gondolunk róla!

Lubics Szilvia nevével a gyakorlott futók gondolom már sokat találkoztak, de a kezdőknek még lehet, hogy tudok egy kis újdonsággal, plusz motivációval szolgálni. Szilvia ultramaratonista, a 2011-es Ultrabalaton és Spartathlon győztese!

Elképesztő, hogy azt a távot, amit mi tízen egy csapatként tettünk meg, azt ő teljesen egyedül, nem is akármilyen idővel teljesítette! Számomra felfoghatatlan, hogyan is bírta ezt az óriási terhelést mind testileg mind lelkileg. (És akkor még a spártai győzelméről nem is beszéltünk.)

Miután elolvastam a vele készült interjút, teljesen átértékelődtek bennem a fájdalomról, a nehézségekről, a motivációról eddig kialakult gondolataim. Mi is a nehéz? Hol is vannak azok a bizonyos határok?

Amikor futás közben eszembe jut Szilvi története, mintha minden egy picivel könnyebb lenne. Ajánlom nektek is szeretettel az interjút, érdemes elolvasni.

Címkék: motiváció lubics szilvi

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.