Utánfutó blog

Utánfutó blog

Heni, Jenni, Mesi, Soma, Luca és Bence az Utánfutók! Ezen a blogon a futásról írnak és arról, miért jó a sport még egyetemistaként is.

Mi vagyunk az Utánfutók

Utánfutók a Facebookon is

  

Egy 9 éves korszak vége

2012.05.30. 09:37 somsom

2003 augusztusában Angliában töltöttem bő két hetet. Megismerkedtem egy lánnyal, aki dohányzott, nagyon elkezdett vonzani a dolog. Már korábban is próbáltam a cigit, de nem kötöttünk huzamosabb barátságot, viszont nem tudom miért, az óceáni levegő miatt, vagy csak mert imponálni akartam a lánynak, egyre többször rágyújtottam. Kint nem vettem egy dobozzal sem, nem is adtak volna, viszont tudtam, hogy nem mehet ez így tovább, nem kérhetek tőle mindig cigit. Sokkal "gazdagabban" jöttem haza, volt barátnőm, és egy olyan csomagot is hoztam, mellyel tudtam, hogy egy jó ideig nem számolhatok el itthon.

Az ükszülőkig visszamenőleg soha, senki nem dohányzott a családomban, nagyon elítélték/elítélik a dolgot, viszont engem ez akkor a legkevésbé sem érdekelt, szerettem cigizni. Sőt egészen őszinte leszek, 9 év alatt sosem akartam abbahagyni a cigizést, illetve de, "majd egyszer".

Annyira megfoghatatlan, annyira szubjektív, hogy ki miért a rabja a dohányzásnak, de aki dohányzik, tudja, miről beszélek. Talán a nikotinéhség, vagy maga a cselekvés az, ami annyira elkapott. Arra eszméltem, hogy életem nagy részét, fiatalságom egészét dohányosként élem, holott mindig is mindenem volt a sport, a mozgás, bármilyen fajtájáról is legyen szó.

Egy éve megismerkedtem a munkatársaimmal/csapattársaimmal/barátaimmal, akik közül senki nem bagózik, plusz alapból a futást hirdetjük, tesszük, éljük, és ebbe nagyon nem férne bele, nagyon nem hiteles az én cigiző képem. Sajnos ez sem volt elég ahhoz, hogy elengedjem a dolgot, viszont a gondolat megragadt a fejemben, ráadásul mindig azt vallottam, hogy minden fejben dől el.

Azt gondolom, hogy erős az akaratom, és általában véghez is viszem, amit gondolok, de ehhez valahogy sosem éreztem magam elég erősnek. Ezért is építgettem az olyan jellegű gondolataimat, hogy én sosem akarom abbahagyni a dohányzást.

Szerintem mindig is véget akartam vetni neki, hiszen mindenhonnan ez folyt, minden jel arra utalt, hogy ez így nem mehet tovább (olyanokra gondolok, hogy ezt hallgattam a családom minden tagjától: hétszáz forint felett van egy doboz cigi, nem lehet rágyújtani "bent" stb). Én, aki mindig is hittem a jelekben, meg abban, hogy semmi sincs véletlenül, mégsem cselekedtem ezek szerint. Talán ez az a dolog, ami mutatja a cigaretta erejét, hogy mennyire rabul tudja ejteni az embert.

A futóklubban van egy szokás, hogy újévi fogadalmat tesznek az emberek, és ezt szépen le is írják, az pedig bekerül egy dobozba. Én azt fogadtam meg, hogy szeptemberben lefutom a NIKE félmaratont. Innentől kezdve, hogy ezt leírtam, súlyt kapott a dolog, nem felejthettem el, nem röpke szavak voltak, amik csak úgy elhagyják a szánkat. A fogadalmamat viszont összeegyeztethetetlennek tartom a ténnyel, hogy dohányzom. Nyilván, ha úgy kondicionálom magam, hogy "cigizem hozzá", erre is fel tudom készíteni a szervezetemet, de nem akarom, nem akartam: tiszta tüdővel, az orromon is levegőt kapva, mellkasi fájdalmak nélkül szeretném magam mögött hagyni a 21km-t.

A másik tényező, ami segített eljutni a végkifejlethez, hogy újonnan felvett BME-s ambassador társunkat, Lucát már ismertem kicsit korábbról, és elkezdtünk viszonylag sokat találkozni. Felvetettem neki a problémát, hogy el kéne engedni a dohányzást, viszont egyedül nem annyira megy. Ez kb. annyit jelent, hogy kötnöm kell a dolgokat valamihez, így kicsit át lehet verni a rendszert. Ő abszolút partner lett a projektben, és kijelentette, hogy akkor jövő héttől nincsen rágyújtás, meg semmi ilyesmi, és lássatok csodát, nekem ennyi kellett.

Tegnap egy kedves barátommal italoztam este, aki dohányzik. Megkért, hogy fogjam meg egy pillanatra a cigijét, és így tettem. Forgattam, helyezgettem, nézegettem, játszottam vele, de nem akartam beleszívni. Persze kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet, de annyira nem, hogy meg is tegyem. Nagyon jó érzés volt, és azt hiszem, kijelenthetem, 4 hét és 3 nap "rá nem gyújtás" után, hogy NEM DOHÁNYZOM!

Tudom, hogy ezt pont nektek írom, akik valószínűleg nem cigiztek, de ha mégis, és kis lökés kell csak, hogy abbahagyjátok, hát legyen ez az, mert megéri, és jó érzés! Mondom ezt én, aki mindig is azt vallottam, hogy szeretek cigizni. Igen, egészen nagy bizonyossággal mondhatom, hogy szerettem cigizni, de nem cigzni még jobban!

Címkék: dohányzás életmód felkészülés

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.