Utánfutó blog

Utánfutó blog

Heni, Jenni, Mesi, Soma, Luca és Bence az Utánfutók! Ezen a blogon a futásról írnak és arról, miért jó a sport még egyetemistaként is.

Mi vagyunk az Utánfutók

Utánfutók a Facebookon is

  

BÉF: Miért ne?

2012.07.20. 15:47 almás süti

Futottatok már úgy, hogy ismeretlen emberek nektek tapsolnak, miközben mindenki nevet? Helyszín a belváros turisták által legfelkeresetebb helyei és az idő sem a szokásos: késő este. Első hallásra jópofának találtam, az első után pedig kifejezetten követendő példának.

Aki még nem találta volna ki, a Budapesti Éjszakai Futásról van szó, röviden a BÉF-ről. Most vettem először részt ezen az eseményen, de csak ajánlani tudom. Mindig más-más a téma, most épp a strand volt. Az idő nem kedvezett nekünk, hideg volt ahhoz, hogy fürdőruhában fussanak a lányok és fiúk, de azért páran úgy voltunk vele, hogy "majd fűt minket a futás, nem fogunk fázni". Voltak akik törülközővel a nyakukban, napszemüvegben futottak, voltak akik úszógumival, vagy éppen úszósapkában tették meg a távot.

bence_bef_1.jpg

A táv nem sok, nagyjából 8 kilométer, de a hangulat annál jobban sikerült. Ha valaki az elején azt mondja nekem, hogy az idős külföldi, vacsorázó házaspárok állva tapsolnak majd nekünk a Jókai téren, nem hittem volna el neki. Pedig így volt! Az utunk során minden ember szemébe mosolyt csaltunk, ezáltal a sajátunkba is. Olyanok is voltak, akik csatlakoztak hozzánk, bár hamar feladták. Bárki kérdezte, miért futunk, a válasz a következő volt: "Sietünk, mert bezár a strand!"

bence_bef_2.jpg

Alapjában véve én mindig zenével futok, ha mégsem, akkor a helyszín miatt, talán a madarakat hallom, semmi mást. De most, hogy vacsorázó, bulizni induló emberek között futottunk el, mókás volt hallani a mondat foszlányokat, amik a szövegkörnyezet ismerete nélkül tényleg szórakoztatóak voltak. Ezen a mondaton 5 percig nevettünk Jampival, egy fiú mondta a barátnőjének: "én már 3 napja nem fürödtem". Vagy például az, amikor a következőt hallottuk: "Ezek biztos sztrájkolnak!"

Nagyon jó móka, a tempó nem halálos, bárki által teljesíthető, közben egy örök emlékkel gazdagodik az ember. Aki teheti, vegyen részt benne legalább egyszer!

Címkék: beszámoló nyár strand béf

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.