Utánfutó blog

Utánfutó blog

Heni, Jenni, Mesi, Soma, Luca és Bence az Utánfutók! Ezen a blogon a futásról írnak és arról, miért jó a sport még egyetemistaként is.

Mi vagyunk az Utánfutók

Utánfutók a Facebookon is

  

Hétköznapi sikerek

2013.02.18. 19:14 dzsenaj

Futunk mindannyian.

Futsz te is, futok én is.

Futunk, hogy egészségesebben éljünk, hogy levezessük a feszültségeket, hogy lefárasszuk magunkat, hogy kitisztuljon a fejünk, felfrissüljünk, vagy hogy jobb alakunk legyen. Eltérő, hogy ki miért fut, de egy közös bennünk: kell hozzá egy adag motiváció.

jenni_comeback_2.jpg

Ahhoz, hogy fenntarthassuk ezt a motivációt, elengedhetetlen a sikerélmény. Hiszen miért csinálnánk, ha nem leljük benne örömünket? Sikerélmény pedig akkor jelentkezik, ha célokat tűzünk ki, majd sikerül is teljesíteni azokat.

Én korábban csak futkostam a nagyvilágba, semmi rendszeresség, tudatosság nem volt a futásaimban. Akkor indultam el, amikor épp kedvem volt, és annyit futottam, olyan idővel, ahogyan jól esett. A műtétek utáni regenerációk során szépen tudatosan kellett felépíteni az edzéstervemet, mikor futhatok, mennyit, milyen tempóban, milyen fejlődési ütememben. Az aprólékosan kidolgozott, lépcsőzetes felkészülés alkalmával döbbentem rá, hogy mennyire fontos, hogy legyenek céljaim, amikért küzdhetek, amikért edzhetek, és aminek teljesítése maximális elégedettséggel tölt el.

Régebben nem kérkedtem a futásaimmal, nem is voltam rájuk nagyon büszke, hiszen jelentéktelennek éreztem a 27-es szigetkörömet (az ismerőseim 20-22-es köreihez képest), vagy a 10 km-et a maratonokhoz, ultrafutásokhoz képest. De a műtét óta rádöbbentem, hogy igenis számítanak az apró célok és a hétköznapi sikerek is.

jenni_comeback_1.jpg

Korábban, az hogy lefutok egy szigetkört egyáltalán nem volt nagy kunszt. Most viszont minden egyes méternek örültem, amit úgy futottam le, hogy nem az járt a fejemben, hogy "fáj a térdem", "meg akarok állni", "nem bírom tovább" stb. Amikor januárban újra futhattam, és sikerült 2,5 km-et teljesíteni, a világ legboldogabb emberének éreztem magam 2 ÉS FÉL KILOMÉTER után!

Nekem akkor ott, mégis mindennél többet jelentett. Bebizonyította, hogy sikeres volt a műtét és hogy igenis tudok futni! Ezek után jöttek szépen lassan az újabb célok, amik egykor annyira természetesek és jelentéktelenek voltak, mint az, hogy levegőt veszek, vagy képes vagyok megrágni az ételt.

Most pedig újra meg kellett küzdenem ezekért a lépcsőfokokért. Amikor a 2,5-3 km-ek már nem fájtak, és a tüdőm is újra hozzászokott a mozgáshoz, jöhettek a 4-5 km-ek, az emelkedők és a szigetkörök. Január végén a gyógytornászommal is búcsút mondtunk egymásnak abban a reményben, hogy nem lesz szükségem az ő segítségére, és ha legközelebb találkozunk, arról mesélek neki, hogy milyen jól megy a futás. Itt tartok most.

A tavalyi szintemhez képest még igencsak kezdetleges állapotban, azonban a körülményekhez képest úgy gondolom, hogy nagyon is korrekt a helyzetem. Muszáj edzeni, hiszen szeptemberben egy félmaratonon kell bebizonyítanom, elsősorban magamnak, hogy minden rendben.

jenni_comeback_3.jpg

A következő szint a 10 km teljesítése lesz, amiről remélem, hamarosan beszámolhatok nektek!

Címkék: beszámoló betegség motiváció

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.