Ultrabalaton. Egy 3 napon át tartó 212 km hosszú futóesemény a Balaton körül.
Emese térdszalag sérülése miatt az idei versenyt kihagyta, de mi öten, a többi Utánfutó részt vett rajta, egy 9 fős csapat részeként. Alább láthatjátok beszámolónkat a hétvégéről :)
Kenesétől Fűzfőig én fogok futni, kezdett tudatosulni, hogy holnap tényleg körbefutjuk a Balatont! - Jenni
A pénteki indulásunkat egy csütörtök esti meeting előzte meg, ahol megismertük két csapattársunkat, Angelday és Bitlitszbát is. Elosztottuk a távokat, és így, hogy már tudtam, hogy pl. Kenesétől Fűzfőig én fogok futni, kezdett tudatosulni, hogy holnap tényleg körbefutjuk a Balatont! 212 km, ember! Mi, diáknagykövetek, még soha nem vettünk részt ilyen kaliberű versenyen, sőt még futóversenyen sem nagyon, úgyhogy mindenkinek ezer kérdése volt és próbáltunk értékes tanácsokat begyűjteni. Angelday nem parázta túl helyzetet és a másnapi menetrendet pár szóban összefoglalta: 17:00, BAH- csomópont, majd vár minket a tihanyi polgármester, és végül sörözés. Valahogy már akkor éreztük, hogy lesz még itt meglepetés…
Pénteken, pontban 5-kor Eszterrel, Somával és Denivel álltam a BAH- csomópontnál, és csak arról tudtunk beszélni, hogy vajon milyen lesz az egész verseny és úristen, hogy fogjuk bírni a futást?! Hiszen volt olyan, aki még soha nem futott annyit, amennyi most várt rá, na és ezt többször is meg kellett ismételnie a nap folyamán!! Sajnos Heni csak másnap csatlakozott hozzánk, Mesi pedig a sérülése nem jöhetett. Fél6 körül feltűnt Juan, a másik csapattársunk és Bitliszbá is, aki segítette a lejutásunkat. Angelday hollétét ekkor még homály fedte, majd kiderült, hogy máshol csatlakozik hozzánk, s mire 8 körül leértünk a Balatonra, a városközpontban a kutya se várt ránk, nemhogy a tihanyi polgármester. Ezzel a négyből három állítása megdőlt, de mentségére szóljon, a sörözés nem maradt el. Érkezésünket egy tészta-partyval ünnepeltük meg, és közben Deni szórakoztatta a társaságot, újdonsült ötletével, miszerint milyen jó lenne egy zenekar, melyben mi lennénk a tagok, és ő lenne az egyik énekes, és ezt alá is támasztotta egy rögtönzött produkcióval. Mindenki megnyugtatására mondom, egyelőre a futásnál maradunk :)
Már a szálláson az este további részében kinyitottunk 1 üveg bort, csak hogy megkóstoljuk, aztán még egyet és... Mire észbe kaptunk már besütött a nap az ablakon.
Fél10-kor Bitliszbá hangjára keltünk, és kissé meggyötörten másztunk ki az ágyunkból…..
...felkészítettek hogy a Dörgicse-Köveskál útvonal nem épp a tisztaságáról híres… úgyhogy fel voltam készülve sárra, mocsárra, szélviharra, még égig érő paszulyokra is... - Heni
Ugyanis én futottam elsőként 5-ünk közül. Vártam-vártam Johnyt a váltópontnál nagy izgalommal, amit több indokkal is alá tudok támasztani. First of all MÉG SOSEM FUTOTTAM AZ ULTRABALATONON, már nagyon kíváncsi voltam…:) Alapvetően a táv 5,9 km amit már sikerült teljesítenem nem egyszer, de engem azért felkészítettek hogy a Dörgicse-Köveskál útvonal nem épp a tisztaságáról híres… úgyhogy fel voltam készülve sárra, mocsárra, szélviharra, még égig érő paszulyokra is. A várakozásokon persze minden túltett… kis csapatommal már vártuk, hogy befusson Johny és átadja a „stafétabotot” és egyszer csak Johny jön…és Johny megy. Mindenki összezavarodott, mint valami kis hangyaboly fel alá mászkáltunk, hogy most mi van, mire a mi Fruzsink tájékoztatott minket, hogy rossz váltóponton állunk, úgyhogy sipirc a következőhöz! Soma „hibátlan” :P vezetési technikájával kisebb nagyobb zsákutcákon át, kissé rendhagyó módon, de megtörtént az átadás. VÉGRE. Bitliszbával nekivágtunk az útnak… kis esővel… dombokon fel és le. Olyan gyorsan elértünk a váltóponthoz, hogy sajnáltam is hogy, át kellett adnom Jenninek a kis „dugókát”. És igen…az első futás kipipálva:)
...én a legelső futásom alkalmával délelőtt minden bűnömet meggyóntam... - Jenni
Szóval mint említettem, volt egy kis hajnalig tartó italozgatás, így én a legelső futásom alkalmával délelőtt minden bűnömet meggyóntam, és ha nem kellett volna minden porcikámmal arra koncentrálnom, hogy ne essek össze, akkor vertem volna a fejemet – fal híján - az aszfaltba. Persze, amint összeszedtem magamat, már nem bántam az előző napi ébrenlétet, és most már visszatekintve az egész Ultrabalatonra, úgy érzem a péntek esti jókedv, beszélgetések és csapatépítés nagyban hozzájárult a hétvége remek hangulatához és az előre eltervezett etapokat is mindenkinek sikerült teljesítenie. Jövőre azért lehet, már kicsit óvatosabbak leszünk. Ja, igen, mert jövőre is ott leszünk!
....egy a fájdalmunk egy az örömünk.... - Soma
Kezdő futóként kicsit tartottam a dologtól, de azt gondolom, hogy erre van a csapat melletted, mögötted, akikkel ott segítitek egymást ahol, amikor tudjátok. Jelzem, a csapat jóval nagyobb része kezdő futókból állt, valószínűleg hasonló érzésekkel, de oda kell menni és csinálni kell :) Mindenki számíthat mindenkire, egy a fájdalmunk egy az örömünk.
Végig azt éreztem, hogy nagyon készségesek a segítők, látják, hogy éppen a seggemen veszem a levegőt, és kérdezik, hogy mit kérek, mit adhatnak, kérek-e még stb. Szeretem, amikor azt érzem, hogy „oda van figyelve rám” :)
....nincs szebb annál, mint 8 km lefutása után beülni a csapattársakhoz a kocsiba, és egy kis idő múlva nézni, ahogy kel fel a nap. - Deni
Én csapatunk egyik legnagyobb mázlistájának mondhatom magam, hiszen a 3 futásom délután, éjjel és hajnalban volt. Számomra az éjszakai etap volt a legszuperebb.
Az egyetlen hátulütője a dolognak, hogy benned van, hogy a többieknek talán van egy 10 perce aludni egy hangyányit és te is kezdesz kifáradni, de egy-két pofon magadnak, aztán már nyomod is! Finom hűs levegő simogatja fáradó lábaidat, nem kell percenként vizet önteni a fejedre a tűző nap miatt. A környezet meg…Őszödnél a sötét fás résznél elhaladva úgy éreztem magam, mintha az Alkonyatban lennék….
Aztán persze ilyenkor, amikor sötét van inkább hasonlítunk egy karácsonyfára, mintsem egy futóra, hiszen a fejünkön lámpa, a fenekünkön piros villogó, lábon, karon és ahol jólesik pedig fényvisszaverő szalagok. Nagyon csinik voltunk!
A legszebb az egészben az volt, amikor Juan barátunk váltott engem, de én még futottam pár métert levezetésnek, persze nem a rendes útvonalon, erre mit látok, hogy valaki nagyban követ engem….gondolom nem nehéz kitalálni, ki volt :) úgyhogy szépen odakísértem Dorothy-t a „sárga köves úthoz”.
És higgyétek el, nincs szebb annál, mint 8 km lefutása után beülni a csapattársakhoz a kocsiba, és egy kis idő múlva nézni, ahogy kel fel a nap.
.....nem jutnak el a tudatomig a szavak, amiket olvasok, mert folyamatosan az UB hétvége jár az eszemben...- Soma
Vicces, én azok közé az emberek közé tartozom, akik, ha utaznak valahova, nem zenét hallgatnak, hanem olvasnak. Na, most az utóbbi egy-két héten azon kapom magam, hogy nem jutnak el a tudatomig a szavak, amiket olvasok, mert folyamatosan az UB hétvége jár az eszemben, és nem tudok szabadulni (nem is akarok!) a gondolatoktól, nem tudom feldolgozni az UB-t. Annyira intenzív volt, annyi minden történt, annyira meghatározó élmény volt onnantól, hogy leértünk, egészen hazáig, amíg kiszálltam a kocsiból, hogy nem tudom pontosan, hogy mihez hasonlítsam. Ritkán érzek, ritkán éreztem ilyet. Tele vagyok új dolgokkal, élményekkel, mégis kifacsartnak érzem magam a fáradtságtól, és ez az ambivalens érzés talán az, ami megfoghatatlan, és pont ezért csodálatos.
Szóval mit is mondhatnék, minthogy srácok, jövőre Veletek ugyanitt!! :)
