Volt, aki egyedül futotta, volt, aki duóban és volt, aki trióban vágott neki a 21 km-nek. Volt, akinek ez volt az első és volt, akinek már a sokadik. Volt, aki iramot futott, volt, aki valami jó ügyért futott, és volt, aki csak saját magára figyelt. Volt, akinek konkrét időtervei voltak, és volt, aki csak teljesíteni szerette volna. Mindenkinek más volt a célja, azonban egy valami közös volt bennünk: jártunk le a Margitszigetre, róttuk a szigetköröket, edzettünk melegben és hidegben, nappal és éjjel, egyedül és társaságban, és mindenki a saját tudása és lelkiismerete szerint készült azért, hogy szeptember 9-én reggel rajthoz álljon a 27. Nike Félmaratonon!
Szombaton már nagy volt nyüzsgés a Városligetben felállított versenyközpontban, sokan jöttek átvenni a rajtszámot, fényképet készíttettek a Nike sátorban, a leleményesek a kamionnál lefoglalták a kedvenc cipőjüket másnapra, páran még az utolsó pillanatban neveztek a versenyre.
Természetesen a mi kis csapatunk is feltűnt a cipőteszt és a Nike sátor környékén és igyekeztünk az arra járók kérdéseire válaszolni. 5 óra magasságában kiterítettük a plédjeinket és kezdetét vette egy kis összeröffenés a már jól megszokott társasággal, amit UltraBalatonos csapatársaink és a futóklubos keménymag alkotott. Volt sok nevetés, pizza rendelés, süti evés, muffinozás, sztorizgatások a közös élményekről és mentális felkészülés a félmaratonra. Miután mindenki kellően ráhangolódott a másnapra, lassan elkezdtünk hazaszállingózni, hiszen reggel korán kellett kelni.
Az előzetes időjárás jelentéssel ellentétben végül vasárnap száraz, napos idő várt bennünket, és ugyan még a rajtnál elviselhető volt a meleg, a verseny során már okozott gondokat. Az Utánfutók minden távon képviseltették magukat, és míg Somci az első félmaratonját futotta, Lucának már a kisujjában volt a táv teljesítése, de Bencének sem okozott problémát a 21 km. Bár az ő sérülése, azért izgalmassá tette a versenyt, de sikeresen abszolválta a távot, respect! Denike duóban vágott neki, míg Heni és én trióban álltunk rajthoz. Mesusnak térdproblémái miatt a segítő szerep jutott és csodás Nike feliratokat fújt az emberek lábaira, Eszterke pedig Hollandiából gondolt ránk. Rajtunk kívül persze rengeteg ismerős állt rajthoz, külön kiemelném az UB-s VIP csapattagjainkat, akik június végén még több részletben futottak 20 km környékén, azonban többen a bő 2 hónap alatt sokat fejlődve most egyéniben is helytálltak!
Én trióban teljesítettem a 21 km-t. Balázs, aki az UB-n erősítette az UltraPartyRunners csapatát, kezdett 8,2 km-mel, majd miután váltott Lillával (a képen balra), úgy érezte megy ez még tovább is, és végül lefutotta az egész félmaratont! Lilláé volt a 4,5-ös etap, vele nem csak a Balatonon futottam, de már tavaly is egy trióban voltunk.
A befutó 8,3 km volt az enyém. A Margit-híd után egy rövid szakasz a rakparton, el a Parlament előtt, Nyugati felüljáró, Dózsa György út, Hősök tere és végül a Városligetben várt rám a célkapu. A váltóponton Pannival, Bénivel, Flórával és Jucival vártuk izgatottan, hogy megérkezzenek a társaink, majd pár perc különbséggel mindannyian nekivágtunk az utolsó szakasznak. A futás alatt több ismerőssel is találkoztam, először Denike száguldozott el mellettem, majd Lucát láttam a rakparton szembe futni, Béni is viszonylag hamar utolért és a befutó környékén Farkas Petivel is összefutottam.
Részemről helyenként kissé szenvedősre sikeredett ez a futás, ami a nem megfelelő mennyiségű edzéseknek tudható be, de ettől függetlenül élveztem a versenyt, a rengeteg futót körülöttem, akik olykor csak egy bátorító mosollyal sokat segítettek a helyzetemen, hogy soha nem voltam egyedül, a frissítőpontokon mosolygó segítőket, az utcán tapsoló embereket, a zenészeket és az egész légkört. Az óriás kivetítőn megjelenő Cheer me on-on keresztül küldött üzenetek pedig tényleg hihetetlen nagy erőt adtak és mosolyt csaltak az arcomra, ezúton is köszönöm!
A kisebb gyötrődés ellenére a befutónál eufórikus állapotba kerültem, ahogy azt Denike már korábban ígérte. A sok "első bálozó" és egyéni csúcsokat döntögető futó boldogságát látva kicsit sajnáltam, hogy én nem egyéniben vágtam neki a félmaratonnak, de talán a térdem szempontjából ez volt a helyes döntés. Azonban jövőre nincs mentség: futni kell!
