Utánfutó blog

Utánfutó blog

Heni, Jenni, Mesi, Soma, Luca és Bence az Utánfutók! Ezen a blogon a futásról írnak és arról, miért jó a sport még egyetemistaként is.

Mi vagyunk az Utánfutók

Utánfutók a Facebookon is

  

Újévi fogadalmak

2013.01.07. 15:09 dzsenaj

Az év első hétvégéjén a Margitszigeti Nike+ Run Clubban a meglepően kellemes, tavaszias időben eltöltött közös szigetkör mellett mindenki újévi fogadalmat tehetett. A tavalyi fogadalomtétellel ellentétben idén a közös célokon volt a hangsúly.

jenni_futoklub_5.jpg

jenni_futoklub_1.jpg

Henike idén ősszel, a 28. Nike Félmaraton szeretné lefutni élete első félmaratonját. Ez tudatos felkészülést igényel, mely során előfordulhatnak holtpontok, de nem kell egyedül készülnie, hiszen Eszterke és jómagam is hasonló ígéretet tettünk. Közösek a céljaink és hol itthon, hol Hollandiában, de bármilyen ZH, vizsga vagy egyéb elfoglaltság mellett szakítunk időt a futásra!

Mesus a tavalyi térdműtéte után hamarosan újra próbálkozhat a futással, az év végéig a lába megerősítése után teljesen vissza szeretni térni a futóéletbe, amit 2 szigetkörrel bizonyítani is fog! Luca nem szeret fogadalmakat tenni, eddig se tette, és ezen idén sem szeretne változtatni. Ez persze nem jelenti azt, hogy motiválatlan lenne, és nem kell félnünk, hogy nem rukkol elő valami spontán ötlettel, mint ahogy tavaly tette egy rögtönzött 27 km teljesítésével.

A fiúk ennél már valamivel komolyabb tervekkel vágnak neki az új évnek. Somci tavalyi ígéretéhez híven lefutotta a félmaratont, ezért idén a havi 100 km teljesítésére vállalkozott, ami rendszeres futásokat igényel, de a cigaretta letétele után ez sem okozhat számára problémát.

jenni_futoklub_3.jpg

jenni_futoklub_4.jpg

Denike és Bence a vasemberré válás felé vette az irányt. Deni idén egy fél-IronManen bizonyítja be, hogy jó úton halad, Bence pedig Nagyatádon reméljük tényleg azzá válik. Az biztos, hogy mindketten kemény felkészülésnek néznek elébe, hiszen Deninek 1,9 km úszás után 90 km-et kell kerékpároznia, majd egy félmaratonnal ér véget a verseny! Bencére ennek a duplája, 3,8 km úszás, 180 km biciklizés és egy maraton vár, ezért tervei szerint 2 naponta fog 10 km-t futni, hetente úszik 5 km-t és biciklizik 100 km-t. Hogy az év során próbára tegye edzettségét a Vivicittára is készül, fut egy maratont és átússza a Balatont is!

jenni_futoklub_2.jpg

Hogy még jobban alátámasszuk, hogy komolyak a szándékaink, kitaláltunk egy fogadalmat arra az esetre is, ha valami miatt nem sikerülne eleget tettünk az ígéreteinknek. Ez esetben Henike nyilvánosan szerelmet vallana Somának, amiről természetesen videó felvételt is készítenénk az utókor számára, míg Mesus egy meleg nyári napon a sziget bejáratánál dinnyét árulna a felfrissülésre vágyóknak.

Denike esetleges kudarca esetén elolvassa mind a négy Twilight kötetet, amit egy számonkérés formájában be is kell bizonyítania! Somcinak ha év végéig nem gyűlik össze a havi 100 km, akkor közösen gyantázzuk le a lábát. Én magam pedig a félmaraton elmulasztása esetén Somcira és Rácz Tamásra bízom magam, és egy egész napon keresztül teljesítem minden kívánságukat. És persze nekünk is van egy közös célunk, méghozzá hogy idén is körbefutjuk a Balatont és rengeteg közös edzéssel és felejthetetlen élményekkel szolgáljunk nektek!

We will #makeitcount!

Címkék: beszámoló futóklub újévi fogadalmak

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása