Az előző posztomban említettem, hogy Amszterdam után még egy hosszabb út várt rám, ugyanis indultam tovább Párizsba. Sokat rágódtam azon, hogy vigyek-e magammal plusz egy táskányi ruhát, elmenjek-e a Flyknit bemutatóra, majd onnan szinte tényleg futva rohanjak a buszra, ami nem sokkal ez után indult Párizsba. Végül a kíváncsiságom nyert! Vittem mindent, futottam mindehol! :)
Egy pillanatát sem bántam meg annak a hétnek, még akkor sem, ha nem is olyan igazi pihenés volt a párizsi út. Első nap városnézés közben persze "véletlenül" megtaláltam a párizsi Nike store-t, ahol ki volt plakátolva, hogy másnap este Running Club! Abban a pillanatban dobbant is a szívem, igen, EZAZ Eszter!
Egy picivel kesőbb azért rákérdeztem az egyik eladónál, hogy ott hogy is működik a Futóklub. Közölte velem, hogyha nem iratkoztam fel a listára a neten, akkor nem is mehetek, és szerinte már be is telt. Az első utam egy internet caféba vezetett, ahol azonnal elküldtem a nevem, hátha mégis szerencsém lesz. Így is lett! Jóval 100 fölött volt a jelentkezők száma, így a limitet felvitték végül ennek a duplájába, így már én is befértem.
Nagyon kíváncsi voltam, hogy is szervezik ott a futást, és pláne, hogy fogok-e majd érteni abból bármit is, amit mondanak nekem. Szó, mi szó, a futás minden nyelven egyet jelent. Bár a konkrét szavakat nem értettem, mindig sejtettem, hogy miről is beszélnek. Az egész párizsi utamnak az az este volt a csúcspontja. Mind látványilag, mind érzelmileg.
Őszintén szólva a franciák nem olyan barátságos és segítőkész emberek, mint például a hollandok. Viszont a Futóklub tényleg olyan, mint egy nagy család: mindenki mosolygott, aki tudott angolul, még kérdezgetett is. Közöttük otthon éreztem magam, meg ha egy szál egyedül voltam is. Futás közben azt sem tudtam, hogy hova kapkodjam a fejem: 7,5 kilométer volt a táv, lassabb tempóban, így ez pont tökéletes volt nekem a városnézésre is. (A képeken láthatjátok nagyjából, hogy merre is jártunk.)
Sok tanulsága volt a párizsi utamnak, de a legfontosabb talán az, hogy ezután gondolkodás nélkül fogom magammal a futóruhát vinni mindenhová, és nem elsősorban az edzés miatt, hanem a lelki boldogságomért. A plusz egy táska teher, és egy picit sűrűbb is a napirend, de ettől függetlenül nem is kérdés, ha ilyen élményekkel gazdagodhat az ember utána!
