Utánfutó blog

Egyedül nehéz elindulni? Nincs meg a motiváció? Nincs futócipőd? Új arcokat ismernél meg? Rengeteg fiatal, cipőteszt, közös futás, ismerkedés, fantasztikus hangulat, szakképzett edzők, wii párbajok, sörözés és beszélgetés vár rád a Nike+ Run Club futóbulijain! És ez még nem minden!

Ha szerdánként ellátogatsz hozzánk a Margitszigeti Atlétika Centrumba, biztos, hogy nem fogod megbánni! Persze sok a beadandó, a zh és a prezentáció, a vizsgaidőszakról nem is beszélve. De legalább heti egyszer jó átmozgatni a testünket, levezetni a feszültséget, friss levegőn lenni és feltöltődni!

Már egy hónapja rendezzük meg minden szerdán a futóbulinkat, járt már nálunk Rubint Réka és Istenes Bence is. Sok kezdőnek sikerült motivációt adnunk a futáshoz, a gyakorlottabbaknak pedig változatos edzésekkel segítettünk a felkészülésben. Kipróbálhatod a legújabb Nike futócipőket, a saját edzettségi szintednek megfelelő csoportban edzhetsz, szakképzett edzők válaszolnak a kérdéseidre, majd a zuhanyzás és öltözés után kezdetét veszi a Wii párbaj, a meccsnézés és sörözgetés, valamint az ismerkedés! Mindez teljesen ingyenes egyébként.

Most szerdán Dukai Regina látogat el hozzánk, aki nem csak együtt fog futni velünk, de utána még egy fergeteges karaoke partyn is énekel! Ne hagyd ki! ;)

Azok, akik a kezdetektől nyomon követik az Utánfutók életét, emlékezhetnek még a legelső postra, amelyben az ELTE, a BGF és a Corvinus futónagyköveteit ismerhették meg. Nekik érdekes lehet az is, hogy most egy teljesen új felhasználótól érkezik ez a bejegyzés. Mindez igazából egyáltalán nem meglepő, hiszen Bencével mostantól mi is az Utánfutók csapatát erősítjük, mégpedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem részéről. Az is előfordulhat, hogy már találkoztunk valamelyik margitszigeti futás alkalmával, de most itt egy kicsit részletesebben is bemutatkozunk.

A gimnázium alatt többféle sportot is kipróbáltam, végül az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletének tagjaként 5 évig versenyszerűen eveztem. Már ekkor is szívesen választottam a futást az edzések kiegészítéséhez, de rendszeresen csak az egyetem alatt kezdtem el futni. Még elsőévesként csatlakoztam a GTK-n működő futókörhöz, melynek legnagyobb előnye, hogy a tagok között mindig lehet találni valakit, aki éppen rávehető egy kis mozgásra. Természetesen azzal sincs gond, ha egyedül indulok el, de szívesebben motiválok másokat, illetve sokszor pont ők segítenek nekem.

A BME-n egyébként másodéves műszaki menedzser hallgató vagyok, szívesen veszek részt rendezvények, sportnap vagy éppen bulik szervezésében. Tagja vagyok több közösségi körnek, többek között a koliban működő szórakozóhelynek is, így szerencsére mindig történik valami érdekes és nem igazán van időm unatkozni.

Nike ambassadorokkal először a decemberi Runiversityn találkoztam, de ekkor még egyáltalán nem sejtettem, hogy mi is igazából az ő feladatuk. Így lassan fél év elteltével érdekes belegondolni, hogy most már én is közéjük tartozom.

Remélem, hogy minél előbb találkozhatok veletek valamelyik futóeseményen, ott pedig keressetek bátran, kérdezzetek, vagy ha úgy van csak simán fussunk egy jót! :)

Most valószínűleg úgy kéne kezdeni, hogy írok pár sort magamról, de helyette egy rövid kis történettel gazdagítom a blog(unk) sorait. Most arról szeretnék mesélni, mik azok a tulajdonságaim, amire nem lehet rákeresni a Google-n.

Évekkel ezelőtt, amikor is elhatároztam, hogy lefutom a hegyi félmaratont, a testem még nem állt készen rá, mivel előtte még nem futottam ekkora távot, főleg nem dombon felfelé. Ennek ellenére biztos voltam benne, hogy el fogok indulni, már csak a történet kimenetelében nem voltam biztos. Akkoriban sokat néztem Rocky-t és engem is áthatott ez a versenyszellem: bármit le lehet győzni, csak akarni kell.

A rajthoz abba a cipőbe álltam, amibe sok-sok kilométert raktam már bele, sajnos a talpa az esős időben való futástól kezdett elválni a cipő többi részétől. Annak ellenére, hogy nem vagyok babonás ember, mégsem akartam lecserélni, a többiek intő szava ellenére sem. Úgy szerettem...

A verseny akadályait jól vettem, minden flottul ment, amíg – most jön a történetben a csavar – a cipőm talpa úgy nem gondolta, végleg megválik tőlem. Futásra teljesen alkalmatlan lett a cipő, minden egyes lépésnél begyűrtem magam alá, mindenbe beleakadt. Bár eleinte próbálkoztam benne tovább futni, míg be nem gyűrtem teljesen a lábam alá és pofára nem estem. 

Úgy vártam ezt a versenyt, úgy be akartam magamnak bizonyítani, hogy képes vagyok rá, és most, a cél előtt kb 2 km-el sétálnom kell? Akkor eszembe jutott az a szlogen, ami az ajtómra van kiírva otthon:

Just do it.

A cipőmet hátrahagyva futottam tovább.

Valaki próbált már zokniban futni? Hát tudtam, hogy nekem sem fog menni, így a környezetemben lévő összes fűszálat beletömködtem a talpam alá a zokniba. A zoknimból sündisznó módjára lógtak ki a szálak minden irányba. Futottam tovább és akkor csak ez volt a lényeg: tovább.

A célban minden ember megrökönyödött a látványon, bár sok idejük nem volt rá, mert a cél után 3 lépéssel a zoknim teljesen szétszakadt a futástól – de nem ez számított. Csakis az, hogy megcsináltam! Lefutottam!

Életem további perceit, és nem csak a futás területén, ez a versenyszellem szabta meg. Így annak ellenére, hogy nem nevezném magamat nagyon okos embernek, ha minden jól megy, reaktorfizikus leszek a műegyetemen. A hírhedt BME-s ZH időszak ellenére is eljárok sportolni nap, mint nap, és az élet más területén sem okoz gondot, ha egy nagy kihívással találom szembe magamat. Tudjátok: Just do it!

Április 25-én szerdán második alkalommal került megrendezésre a Nike+ Run Club: Egyetemi szerda esemény. Aki még nem hallott erről, vagy nem látott képeket (ilyen tuti nincs), annak röviden itt a lényeg:

Ha egyetemista vagy főiskolás diák vagy, akkor szerdánként este 6-tól nagy szeretettel várunk a Margitszigeten egy közös futóedzésre! Egy gyors adminisztráció után – ahol megkapod az új Futóklub kártyádat (mert az is megújult!) és a matricádat, valamint egy csodaszép karszalagot az ingyenes belépéshez és öltözőhasználathoz az Atlétikai Centrumba – következhet az átöltözés. Ennek persze része a cipőtesztelés is, hiszen így találhat rád álmaid futócipője, utána pedig kezdődhet a nagyon fontos bemelegítés az edzés előtt.

Az első bemelegítést nem más, mint Rubint Réka tartotta. Nagyon átmozgatott minket, én például nem gondoltam volna, hogy a 10 perces kis átmozgatástól ekkora izomlázam lesz. :)

Ezen a héten Vajda Zsuzsi tartotta a bemelegítést, akitől utána rengeteg hasznos tippet kaptunk arra vonatkozóan, hogy nyújtsunk helyesen, főleg azok, akik a közelmúltban még sérültek voltak. Erről majd mutatni fogunk egy külön videót.

A bemelegítés után több csapatban futhatunk. A hard core futók 25 perces szigetkörre mehetnek egy futóedző segítségével, őket követ egy 30-32 perces csapat. Aki pedig még nem érzi magát elég edzettnek az 5,3 km-hez, az elsajátíthatja a futás alapjait a futópályán, vagy kemény "repülő" edzésen vehet részt egy másik csapattal.

Természetesen a futás utánra is szervezünk nektek programokat! Miután mindenki magához veszi a kis frissítőjét, egyéntől függően víz vagy sör formájában, megkezdődik a játék. Ezen a héten Istenes Bence is csatlakozott hozzánk és beállt velünk Nintendózni, sőt, pingpongozni is.

Ahogy melegedik az idő, reméljük egyre többen leszünk, és minél több egyetemistát rá tudunk venni a futásra. A következő hetekben a programok tovább színesednek, ne felejtsétek el, nyakunkon a foci EB, Olimpia is lesz, szóval lesz mit nézni a Cha-Cha-Cha-ban.

Még egy fontos info: megérkeztek a legújabb Nike futócipő modellek, így bátran kipróbálhatjátok őket. Szerintem marhajó színük van. :)

Azt se felejtsétek el, hogy hamarosan itt a nyár, közeleg a strandszezon, így aki még nem kezdte el a felkészülést a fürdőruhás időszakra, annak éppen itt az ideje, és mi ebben is szívesen segítünk!

Ha a suli utolsó heteiben, vagy a vizsgaidőszak alatt egy kis kikapcsolódásra vágytok, gyertek le hozzánk minden szerdán, mi ott leszünk!

A másik tédemmel zajló műtétsorozat után az orvosom nem volt biztos benne, hogy bírni fogja a futással járó terhelést. Én azonban tudtam, hogy már csak azért is futni fogok, és jelentem, minden fájdalom nélkül megy is!

A sikersztori ellenére a mostani műtét után mégis félek, hogy újra lesérülök, vagy újra a műtőasztalon kötök ki. A lábam már szépen lassan helyrejön, azonban fejben még akadnak gondok. Egy sérülés után nem csak az adott testrészedet kell megerősítened, hanem fejben is újra össze kell szedned magad.

3 hete minden egyes nap felmegyek lépcsőn a hetedik emeletre. Ez önmagában nem is lenne különös, de én az elsőn lakom és van lift! Mégis minden alkalommal úgy indulok el otthonról, hogy lépcsőn fel a hetedikre, majd le, és hazafele ugyanez. A gyógytornászom adta ezt a feladatot, én pedig végrehajtom.

Akármit megcsinálok, amit mond, ha az minimálisan is növeli az esélyét, hogy minden rendben legyen a későbbiekben. Ha azt mondaná, hogy minden reggel paradicsomlevet kell innom és utána fél óráig fejen állni, azt is megtenném. És miért? Hogy akárhogy is alakul a történetem, a végén nyugodtan elmondhassam: "Mindent tőlem telhetőt megtettem azért, hogy rendbe jöjjön a lábam!"

A 3 hónapos torna eredményeként a lábam már megerősödött, a gyógytornászom mégsem engedi, hogy fussak, és magam is tartok még tőle. Hiába látom és érzem is, hogy egyre erősebb, pl. a lépcsőzésnél mégsem merem még terhelni, és egyenetlen talajon is azonnal bizonytalanná válok. Rengetegszer tettem fel a kérdést: "miért?"

Ha egyszer erős, mégis miért nem tudom terhelni? Azt a választ kaptam, hogy a megoldást a fejemben kell keresni. Nem tudatosan ugyan, de mégis kímélem a lábam, mert nem hiszem még el, hogy rendben van, és tele vagyok félelemmel.

Hasonlót éreztem az első hosszabb futásomnál is. Az állóképességemmel soha nem volt gond a korcsolyás edzések miatt, és ott is mindig a hosszú távokat szerettem, a 10km hallatán mégis azonnal berezeltem. Nem voltam biztos benne, hogy képes vagyok rá, és komolyan szükségem volt az edzőm jelenlétére és bíztatására, hogy teljesítsem a távot.

Amikor másodszor kerültem szembe ekkora távval a Budapest Maratonon, még mindig akadtak kételyek és hisztiztem is rendesen. Nem az volt a kérdés, hogy fizikailag képes vagyok-e rá, hanem hogy fejben össze tudom-e szedni magam. Akkor sikerült, azonban volt, mikor annyira eluralkodott rajtam a félelem és szétestem fejben, hogy kb a 4. km után haldokoltam, holott ez a táv már tényleg nem okozott problémát.

Úgy gondolom, hinnünk kell az orvosunkban, a gyógytornászunkban, a kezelésben, az edzőnkben, bármiben, amiről úgy gondoljuk, hogy hihetünk benne. De a legfontosabb, hogy higgyünk magunkban! Ennek így kell lennie. És bízom benne, hogy legközelebb már arról mesélhetek, hogy barátkozom újra a futással. :)