Utánfutó blog

Az egész ott kezdődött, hogy elfelejtettem időben nevezni a Vivicittára...

Ne kérdezzétek, hogy sikerült, egyszerűen mindig csak halogattam, végül amikor végre felmentem a netre, már nem lehetett nevezni. Viszont annyira Vivicitta-lázban égtem, hogy csak azért is le akartam futni azt a nyavalyás 12 kilit, úgyhogy szépen kimentem a Margit-szigetre április 1-jén és rajtszám nélkül ugyan, de lefutottam a távot a szigeten belül ide-oda cikázva, csak a feeling kedvéért. A hangulat így is óriási volt!

Na, de mi köze ennek a Perfect Week-emhez? Most kivételesen nem Barney Stinson Perfect Week-jére (7 nővel 7 nap alatt) gondolok, hanem bizony egy olyan hétre, amikor minden nap futok egy számomra közepes távot. Óriási agyalás után úgy döntöttem, hogy ez legyen naponta 8 km.

Hogy őszinte legyek, nem volt egyszerű. Még úgy sem, hogy legtöbbször a Fuss (Vissza) a Jövőbe 2-futásról már ismert Power Rangers szerkó volt rajtam.

Volt, hogy egyetem előtt fél-7-kor volt csak időm futni menni, és volt, amikor meló miatt csak este 11-kor. Konditeremben futópadon, erdőben és utcán is hagytam magam mögött néhány kilométert. Már csak egy futás volt hátra, húsvét vasárnap Nagykanizsára mentünk unokatesóimhoz, de már előre szóltam, hogy bizony ott lapul a futócucc a táskában, a fincsi sonka előtt muszáj lenyomni egy nyolcast. Idegenvezetőt is kaptam unokanővérem személyében, az ottani sportpályán végül egy 10-essel tettem pontot a tökéletes hét végére.

Azért nem valószínű, hogy ezt az átlagot fogom hozni mostantól mindig, de egy nagyon jó kis felmérés volt számomra. Nem csak az volt a lényeg, hogy izommal vagy tüdővel bírom-e, hanem hogy rá tudtam venni magam minden nap!

Így utólag visszagondolva óriási királyság volt!

Ha követtétek az elmúlt időszakban a blogot, akkor Henike posztjában olvashattátok, hogy nagy erőkkel készülünk az Ultrabalatonra.

Az Utánfutók csapatával tavaly volt szerencsém először részt venni ezen az eseményen!

212 km – elsőre meglehetősen soknak tűnik, főleg egy kezdő futó számára. Alig pár hónapja futottam csak, amikor beneveztünk a versenyre. A legnagyobb félelmem az volt, hogy egy nap többször kell majd futnom. Ilyet még sosem csináltam azelőtt és őszintén rettegtem, hogy nem fogom bírni. Mi lesz, ha cserbenhagyom a csapatot? Nagyon aggódtam.

Erre szerencsére nem került sor. A verseny hangulata, a szurkolók, a többi futó ezt mind feledtették velem. Óriási élmény volt majdnem két napon keresztül ébren lenni, körbejárni a Balatont, futni a naplementében, nézni a napfelkeltét és közben folyamatosan figyelni, lelkesíteni egymást. Semmihez sem fogható élmény!

Tényleg hatalmas buli volt. Akkor szinte az összes ismerősöm bolondnak nézett, hiszen még számukra is új volt, hogy futok! "Persze-persze, biztos jó buli, de én nem bírtam volna a futást" – hallottam tőlük.

Akkor nem foglalkoztam igazán ezzel a mondattal. Most viszont, hogy egyre közeledünk a következő Ultrabaltonhoz, annál többet gondolkozom rajta, hogy vajon mennyit is bírok én? Mekkora lesz az a táv, amit minden gond nélkül le tudok majd futni, akár egyszer akár többször?

Sokszor sajnos fejben lekorlátozom magam, és még ha a lábaim vinnének is tovább, megállok mondván: a szervezetem csak ennyit bír. A szervezetünk pedig sokkal többet bír annál, mint amit mi gondolunk róla!

Lubics Szilvia nevével a gyakorlott futók gondolom már sokat találkoztak, de a kezdőknek még lehet, hogy tudok egy kis újdonsággal, plusz motivációval szolgálni. Szilvia ultramaratonista, a 2011-es Ultrabalaton és Spartathlon győztese!

Elképesztő, hogy azt a távot, amit mi tízen egy csapatként tettünk meg, azt ő teljesen egyedül, nem is akármilyen idővel teljesítette! Számomra felfoghatatlan, hogyan is bírta ezt az óriási terhelést mind testileg mind lelkileg. (És akkor még a spártai győzelméről nem is beszéltünk.)

Miután elolvastam a vele készült interjút, teljesen átértékelődtek bennem a fájdalomról, a nehézségekről, a motivációról eddig kialakult gondolataim. Mi is a nehéz? Hol is vannak azok a bizonyos határok?

Amikor futás közben eszembe jut Szilvi története, mintha minden egy picivel könnyebb lenne. Ajánlom nektek is szeretettel az interjút, érdemes elolvasni.

Remélem emlékeztek még az évzáró futóeseményünkre, a december 6-i egyetemek közötti versenyre. Büszkén írtam az akkori bejegyzést, mint születésnapos győztes csapatkapitány. Akkor már írtam nektek egyik barátnőmről, Juciról (rajtszám 315), aki az egyik kategória nyertese volt. Azon szerencsések közé tartozott, akik az első helyért cserébe egy Nike+ Sportbandet vihettek haza.

Mi lett a Sportband sorsa?

Juci már évek óta szeret futni, rendszeresen kb. 1,5 éve kezdett el. Túlesett egy térdműtéten, de azóta rendíthetetlenül rója a kilométereket. 

Nike-s "karrieremet" figyelve persze neki is szemet szúrt ez a szuper kis kütyü, én pedig nem tudtam másban reménykedni, minthogy pottyan egy az ölébe.

Szerencsére így is történt, már csak egy szuper cipő hiányzott hozzá, ami nem sokkal az esemény után meg is érkezett, egy gyönyörű Vomero személyében.

Valahogy a kettő eredményezte azt, hogy drága barátnőm már a szokásos Lágymányosi-híd Petőfi-híd körét megnövelte, és jobb napjain akár 12 km-t is tesz a cipőbe.

Mi a végcél? 

Természetesen a félmaraton. Juci minden héten legalább ötször fut, így szinte biztos, hogy meg se fog kottyanni neki a 21 km-es táv. Nyáron az Ultrabalatonon szeretne csapatban futni, hisz 212 km egyedül azért megterhelő lenne. Az biztos, hogy remek felkészülés lesz.

A Sportbanddel már több, mint 150km-t futott, de voltak nem regisztrált futásai, így bőven túl van a 200km-en is. Április közepére garantált a bezöldülés a Nike+-on. :)

Én személy szerint nagyon örülök neki, hogy egy ilyen rendezvény ekkora löketet tud adni valakinek a futókarrierjében. Azt nem is részletezem, hogy hányan dicsérik a formás lábát. :P (irigy)

Durvák vagyunk, tudom, de mi már most a 2012-es UB-ra készülődünk. Szeles, ámbár verőfényes Vivicittás reggelre ébredtünk, amikor csapatunk kitelepült a Margitszigetre és egy kis brainstormingot tartott. (Ne kérdezzétek miért pont a Margitsziget! Biztos a futólégkör jót tesz az ihletünknek.) Rengeteg dolgot találtunk ki erre a nyárra Nektek. 

Mindenképpen köszönjük Nagy Petinek és a Futóklubnak, hogy az élelmet biztosította (és nem hagyta, hogy üres gyomorral törjük a kis csibefejünket), illetve egy nagy taps Rácz Tominak (aki a hallottakat mélyen magában tartja saját érdekében!), és köszönjük a fotókat, melyek igen veszélyes körülmények között jöttek létre, de annál jobban sikerültek!

Most pedig feltenném a kérdést, hogy miért jó Neked ezen a nyáron ha egyetemista vagy? Egy kis segítség: magyar tenger… futás… buli… nyaralás… – így van, akkor UTRABALATON! De a legjobbat még nem is mondtam, azonban nemsokára minden kiderül. Érdemes lesz nyomon követni az Utánfutókat! Tarts velünk!

12 hét:

Tizenkettő darab hét után próbálkozhatok újra a futással; hangzott az ítélet a műtétet követően.

3 hétig feküdtem otthon 0-24-ben, a 4. héten hagyhattam el a mankót és kezdhettem meg a rendes gyógytornát, és 8 hét kellett ahhoz, hogy rendeződjön a járásom.

Most, 10 hetesen, a lépcsőzésnél még fájdalmat érzek, és a hajlítás sem megy még tökéletesen. Ráadásul egy gyulladás okozta 2 hetes kényszerpihenő miatt a fenti szám kitolódott még két héttel összesen 14-re...

Tornázok, heti hatszor, abból két alkalommal a gyógytornászomnál. Muszáj, hiszen enélkül nem futhatnék a közeljövőben. Érdekes az ember, mindig csak akkor kezd el foglalkozni az egészségével, amikor már megtörtént a baj.

Rengeteg gyógytornásznál fordultam meg az elmúlt 5 évben, és mindig egy sérülés után próbáltam kisebb-nagyobb lelkesedéssel menteni a még menthetőt, vagy megalapozni az új, erős lábamat. Sajnos legtöbbször kisebb lelkesedés jellemezte a munkámat, mivel soha nem vettem komolyan a tornát. Talán a 20. életév, a helyzet komolysága, a gyógytornászom hozzáállása vagy a szemem előtt lebegő cél (futni akarok!) döbbentett rá valóban a gyógytorna szükségességére.

Tavaly októberben kerestem fel Shenker Benjamint, hogy segítsen megerősíteni a lábamat. Aki jártas az extrém sportok világában, biztos hallotta már a nevét, hiszen egy háromszoros világbajnok bmx-esről beszélünk.

Az évek alatt a számtalan értékes helyezés mellett jó pár sérüléssel is gazdagodott, volt már gerinctörése, koponyaalapi törése, valamint eltörött már mindkét lába, csuklója és bordái is. Nem egyszer szorult gyógytornász segítségére, s végül ő maga is az lett, épp ezért vált számomra roppantul hitelessé. Már most rengeteget köszönhetek neki, hiszen az ő tanácsára kerestem fel újra az orvosomat, és egyeztem bele a műtétbe, azóta pedig ő segít, hogy teljesen rendbe jöjjek, és támogat, mikor belefáradok a megpróbáltatásokba.

A kezdeti makacsságom és lázadásom ellenére sikerült megszerettetnie velem a gyógytornát és elérte, hogy a mindennapjaim részévé tegyem. Mi, Utánfutók is küzdünk olykor sérüléssekkel, Mesinek is adódtak már problémái a felkészülések alatt és jómagam is szorultam már kényszerpihenőre. Éppen ezért kértem meg Benit, hogy meséljen kicsit a futás és a gyógytorna kapcsolatáról.

Jenni: Mikor van szükség gyógytornára?

Benjamin: A közhiedelemmel ellentétben a gyógytorna nem csak a már kialakult problémára nyújthat megoldást illetve kezelési lehetőségeket, hanem a még ki nem alakult problémák megelőzésében is nagy szerepet játszik. A prevencióra napjainkban egyre több figyelem jut, az élet szinte minden területén.

J: Ez miként jelentkezik a futók életében?

B: A tudatos sportoló, a tudatos futó nem csupán az időeredményét nézi, hanem komoly stratégiai döntéseket hoz a felkészülés ideje alatt is. Mérlegel, hogyan ossza be edzéseit, erejét, mennyit nyújtson és erősítsen, mit egyen és igyon, annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet hozza ki magából a következő megmérettetés alkalmával.

J: Ezek csak az élsportolókra vonatkoznak?

B: Ezek mind igazak a hobbisportolókra, futókra is. Egy hosszabb kihagyás után biztos mindenki átélte már az izomláz érzését vagy az egyes testrészek fájdalmas fáradtságát. Ilyen alkalmak előtt is hatásos a preventív tréning, csökkentve, akár meg is szüntetve ezáltal az előbbi panaszokat. A preventív torna egy korábban elszenvedett sérülés után is fontos, mert jelentősen csökkenthető az újrasérülés kockázata.

J: A futók esetében mit jelent konkrétan ez a prevenció?

B: Síkfutók esetében a prevenció a megfelelő mennyiségű és minőségű bemelegítést, nyújtást és edzést jelenti. Tájfutók, illetve egyenetlen terepen futók számára már egy komolyabb felkészülés is szóba jön. Ilyenkor a gyógytorna, a prevenció célja az instabil felületekre, az egyenetlen alátámasztásra és az ebből adodó váratlan mozdulatokra való felkészítés, célzott erősítés és koordinációs gyakorlatok. Preventív tényezőkhöz sorolhatjuk az izomtömeg csökkenésének megakadályozását is. A comb izomzata 3%-al csökkenhet 1 hét ágynyugalom során. Extrém esetben a teljes inaktivitás 10-20%-os izomerő csökkenést okozhat (heti 1-3%), 3-5 hét teljes immobilizáció során akár 50%-al csökkenhet az izomerő. Tehát jobban járunk, ha mozgunk, tornázunk, futunk!