Utánfutó blog

"2012. március 25-én, szombatról vasárnapra virradó hajnalban, előre állítottuk az órát, ezzel megkezdődött a nyári időszámítás. Ezt a lehetőséget Martian McFly azonnal megragadta, és összetoborzott..."

Kicsit deja vu érzéssel ültem le, hogy összeszösszentsek valamit a hétvégi éjjeli kis futó-mókánkról. Egyszer már visszafutottunk a jövőbe, ami inkább a múlt, hiszen hajnali kettőkor kezdtük a futást, ami hajnali kettőkor végződött.

A nyári időszámítás kezdetéhez az is hozzátartozik, hogy babrálunk az idővel, és az óráinkat jelen esetben előre állítjuk, azaz hajnali kettőkor háromra. Tovább folytatva a gondolatmenetet, a most már hagyománynak mondható egy órás, 7–10 km-es táv lefutása esetünkben végül nem nulla perc alatt történt, hanem két óra alatt.

Fél kettő körül értünk a Felvonulási térre, ahol már gyülekezett a tömeg, melynek egy pillanat alatt mi is részévé váltunk. Kicsit álmosan, fáradtan töröltem ki a szememből a "homályosságot", és kezdtem rájönni, hogy gyakorlatilag mindenkit ismerek látásból. Persze mindig vannak új arcok, de elfogott ez az érzés és nagyon jó volt. Remélem, még sokszor fogom ezt érezni.

Mivel most melegszik az idő, nem volt a gond a várakozással sem, a futás is nagyon kellemesre sikerült. Sokan vagyunk így ezzel szerintem, nekem a teljesítményemet nagyban befolyásolja az időjárás tényező, de most ez nagyon baráti volt. Kérni sem kérhettünk volna jobbat: a levegő a melegebb fajta 10-15 fokos, minimális légmozgással (mondjuk, amikor szembefordultunk a széllel, akkor azért az annyira nem ízlett), semmi csapadék.

Kettő óra környékén egy kis bemelegítés után felsorakozott a szűk 100 futóbolond és lángoló keréknyomok közepette megindultunk.

A futás frappáns módon ellenkező irányban kezdődött, szóval visszafele vettük az irányt a már ismert útvonalon.

Megint megkaptam a tisztet, hogy sereghajtóként zárjam a kezdetben még tömegként indult csapatot, mely a végére annyira elnyúlt, hogy inkább kígyóhoz hasonlított.

Rögtön körvonalazódott, hogy kiket fogok kísérni, miután az egyik leányzó mondta nekem, hogy ők kezdő futók, bennem erre megélénkült a segítő szándék. :) A második km-nél már nem láttuk a tömeget, és onnantól magunk voltunk, ami még akár jól is elsülhetett volna, a futóversenyből éjszakai laza 7-7,5 perces ezrek lettek. Minden tiszteletem az övék, de mondtam nekik is, hogy nem biztos, hogy egy hosszabb távval kellene kezdeniük.

Az Oktogonhoz érve a Hősök tere felé mutattam: "Odataláltok?" "Oda." – jött a válasz, majd amint megjelent a zöld, rajtoltam, és úgy futottam, mintha kergetnének, hátha valakit utol tudok érni. Négy megállónyi rohanás után a Hősök tere zebrájánál utolértem Henit és anyuját, az onnani 150m-t közösen kocogtuk már le.

Másodszor is hibátlan élmény volt, hibátlan körülményekkel, nem volt baj, hogy lemaradtunk nagyon, a külföldiek be-beállogattak hozzánk, szokás szerint. Van, aki frissítőt is kínált, de nem gondolnám, hogy a vodkadzsúsz nagyon jól esett volna. ;)
Még ilyen szombat éjszakát!

Anno általános iskolában a lányok mindig egy kis hóvirág-csokrot kaptak a fiúktól nőnapra. Sajnos annyi iskolás lány volt, hogy a szerencsétlen hóvirágok már nem nagyon bírták, így védettséget élveznek azóta, mint egy párbajból visszatért villalakó.

Ezért aztán ha hóvirágot szeretnék látni, már nem elég kimennem Budapest bármely forgalmas terére, ahol a nénik tucatjával árulták őket, hanem bizony az erdőkben kell rájuk találnom.

A mázli az, hogy a szigeten kívül csak erdőkben futok! Az erdő mindig gyönyörű, mindig megvan a varázsa; ha virágoznak a fák azért, ha tiszta zöld minden azért, ilyenkor pedig a száraz levelek alól kikukucskáló hóvirágok teszik varázslatossá a futást!

Régen mindig hupikék törpikéket kertestem az erdőkben sétálva (na jó, még mindig), de ilyenkor inkább a hóvirágok a célpont, kicsivel több sikerélményt remélve.

Azt bizony tudom garantálni, hogy ha szemfüles vagy, szinte minden erdőben találhatsz, leginkább a napsütötte sziklás hegyoldalakon, de elszórtan bárhol, csak vigyázni kell, hogy nehogy rálépj!

És aztán nem leszakítani őket, mert akkor jövőre ilyenkor már könnyebb lesz hupi-törpiket találni, mint hóvirágot!

...amikor barátnőm, aki már előtte rendszeresen futott, rábeszélt arra, hogy menjek el vele futni.

Március, jó idő, nem kellett sokat győzködni, egyből igent mondtam. Ám akkor még nem tudtam mire vállalkozom!

Irány a Margitsziget! Gondolhatjátok, hogy elsőre nem bírtam, esélyem sem volt. 2,5-3 km után azt hittem itt a vég: szúrt az oldalam, nem kaptam levegőt, sírni akartam, de olyan rosszul voltam, hogy azt sem tudtam, hol vagyok. Arra gondoltam, hogy biztos van valami légzési problémám, ami miatt ez a sport nem nekem való. Most ezen már csak mosolygok, pedig tényleg így éreztem.

Legtöbben ilyenkor szokták feladni és azt mondani, hogy futás? Soha többet! Pedig csak a kezdet nehéz. És tényleg, a követező alkalommal ugyanazt a távot már meglehetősen jobban bírtam. Eszméletlen boldog voltam, hogy még egyszer megpróbáltam!

Hogy mi motivált? Elsősorban a barátnőm, akinek azóta is hálás vagyok ezért, másodsorban pedig az, hogy nem akartam feladni. Ha annyi embernek megy, akkor miért pont nekem ne menne? Határtalan öröm volt, amikor már minden gond nélkül le tudtam futni a kezdeti "halálos" távot!

Sokan mondják, hogy azért nem futnak, mert a futás unalmas. Ha van sport, amit változatosan lehet űzni, akkor a futás az biztosan az! Engem is ez motivált. Néha a jó zenék pörgettek fel, néha az, hogy barátokkal beszélgetve kocogtunk egyet, vagy akár a helyszínek, ahol futottunk. Annyi csodaszép hely van, ahol lehet futni, és semmi sem kell hozzá, csak egy jó cipő! Pár kedvencem az eddigi helyszínek közül: Normafa, Városliget, Andrássy út, Margitsziget, rakpart.

Nagyon sokat köszönhetek a futásnak. Az elmúlt egy évben rengeteg új barátra leltem, rengeteg helyen futottam. Voltak nehezebb időszakok, amikor annyira nem ment, vagy nem volt kedvem hozzá, de a kis futóközösségünk varázsa mindig átlendített ezeken a mélypontokon.

Futóközösség, igen. Egy évvel ezelőtt még egyedül róttam a szigetköröket, egyetlen embert sem ismerve ott, mára pedig elmondhatom, hogy egy hatalmas "családnak" vagyok a tagja. Észrevétlenül bekerültek a mindennapjaimba. Futottam velük nyáron 40 fokban, esőben, szélben, a Balaton partján, a városban éjszaka, szilveszterkor, óraátállításkor, -10 fokban és még sorolhatnám...

Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet fogok mondani, de így egy év távlatából bátran állíthatom, hogy imádom a futást, és teljesen új életem lett általa. Egy újabb születésnap!

Nektek is ezt kívánom, és higgyétek el, csak a kezdet nehéz, de ami utána jön, semmihez sem hasonlítható! Eufória!

Itt a tavasz úgyhogy HAJRÁ! ;)

Ez az idei mérlegem. Ha már tavaly is követtétek a blogot, akkor olvashattatok arról, hogy térdsérüléssel bajlódtam már a nyár vége óta. Szerencsére engem nem kellett műteni, mint Jennikét, de sajnos így is súlyos sportmegvonásban volt részem. A síelős időszakot megúsztam egy hialuronsav kúrával (akit érdekel írok róla privátban), ami beolajozza a porcokat, így nincsen akkora fájdalom.

A tél egész nyugalmasan telt. A tavasz beköszöntével úgy gondoltam, hogy felveszem a futócipőt, és kipróbálom magamat és a térdemet egy 3km-es szakaszon. Az elmúlt 1,5 hétben 3 ilyen futáson voltam túl. Az elsőt a tesómmal, a másodikat a futó őrült barátnőmmel, a képen látható szőke hölggyel tettem meg. Tegnap pedig már egyedül vágtam neki a Feneketlen-tónak. Javaslom annak, aki több hónapot hagyott ki, és ne adj Isten valamilyen sérüléssel is bajlódott, okosan növelje a távokat. Nekem ez a 3km-es szakasz tökéletes arra, hogy visszaszokjon az egész szervezetem, és később jobban bírjam a terhelést.

Le kellett vonnom a következtetéseket, hogy a futás még mindig nem a legtérdbarátabb sportok közé tartozik. Télen már odáig eljutottam, hogy az utcai cipőmbe csináltassak egy talpbetétet, ezt fogja követni egy futócipőbe való sportbetét készíttetése is. Bízom benne, hogy ezzel ezek a futás utáni apró fájdalmak csillapodni fognak. Addig is marad a jól bevált jégzselé, és a nyújtás, aminek a fontosságát nem tudjuk eleget hangsúlyozni!

A hosszú hétvégén mindenféleképpen tervezek egy Sziget futást is, remélem a rekortánt jobban fogja bírni a térdem.

Na, kivel találkozom ott?

Szégyen és gyalázat, de nálam március 11-én került sor a 2012-es évem első futására. Persze most magyarázkodhatnék a vizsgaidőszak, a mínuszok és egyebek miatt, de be kell vallanom, hogy inkább egy jó nagy adag lustaság volt az oka.

Miután az Egyesült Államokban is nagykorú lettem, amiben a legnagyobb meglepetést a kis utánfutó társaság és JohNike okozta (innen is üzenve nekik óriási köszönömöt és <3-et).

A 21. életévem betöltése után pár nappal előkapartam a pontosan szilveszter óta porosodó kis cipellőmet és nekivágtam.

A 2 hónapos kihagyás után is feltűnően jól bírtam a magam 6 kilométerét. Szerencsére, mert nagyon szeretnék áprilisban a Vivicittán futkorászni, úgyhogy innentől nincs megállás!

Nálam egy kis napsütés volt a motiváció, tehát mindenkinek ajánlom, aki eddig nem tette, hogy húzza fel a nyúlcipőt és induljon a 2012-es futószezon, mert rengeteg közös program, kihagyhatatlan élmények és felejthetetlen bulik várnak ránk idén is. Én már nagyon várom! :D