Utánfutó blog

Utánfutó blog

Heni, Jenni, Mesi, Soma, Luca és Bence az Utánfutók! Ezen a blogon a futásról írnak és arról, miért jó a sport még egyetemistaként is.

Mi vagyunk az Utánfutók

Utánfutók a Facebookon is

  

Végre itt a tavasz!

2012.03.09. 07:29 dzsenaj

Végre itt a március, és vele együtt megérkezett a napsütés és a jó idő is.

Itt az ideje, hogy felkeljünk a téli álmunkból, elővegyük a futócipőnket és pár kilométer futással üdvözüljük a tavaszt! Természetesen mi sem teszünk másképp! Az első kellemes tavaszi hétvégén Eszterrel ki is látogattunk a Margitszigetre, hiszen a szokásos szombati Nike Futóklub edzés keretein belül ezúttal a "JUST 30" elnevezésű versenyt rendezték meg.

A vállalkozó szelleműek már ősszel is kipróbálhatták magukat, hogy mindenféle elektormos eszköz igénybevétele nélkül mennyi idő alatt futják körbe a Margitszigetet, és hogy kinek sikerül eltalálnia a 30:00-as időeredményt. Ezúttal azonban gondoltak a lassabb futókra is, és a 35-ös szintidőt is meg lehetett célozni.

Én csak kísérő szerepben tűntem fel, Eszter izgatottan várta, hogy lefuthassa a saját körét. Nem is akárhogy teljesítette az 5,3 kilométes távot, hiszen mindössze 2,92 másodperccel tért el a 30:00-as időtől, és ezzel a harmadik helyet szerezte meg!

Nagyon szoros volt az élmezőny, ezt bizonyítja, hogy DaMartian mindössze 5 másodperces különbsége csupán az 5. helyre volt elég, holott tavaly ezzel dobógra álhatott volna. A győztes pedig egészen hihetetlen 30:01:38-at futott, amivel a tavalyi győztesünkre, Pannira is 1 másodpercet vert!

A 35-ösök versenyében nem más diadalmaskodott, mint Angelday! Tehát összességében a tavalyi UltraBalatonos Utánfutók csapatunk tagjai méltóan képviselték a csapatot. Jó volt látni, hogy a futóközösség kemény magjai mellett a jó idő hatására a kevésbé gyakorlott futók is kimerészkedtek. Mi is rengeteg régen látott ismerőssel találkoztunk és már arról beszélgettünk, hogy milyen jók lesznek az idei programok!

Hiszen már be is írtuk a naptárunkba a Vivicittát, az UltraBalatont, a Nike Félmaratont, a Budapest Maratont, és még sorolhatnám! A versenyek mellett azonban ismét készülünk mi is pár eseménnyel! Akik tavaly érdeklődtek a futóbulik iránt, azok idén sem fognak unatkozni és szintén lesz pár esemény, ahol velünk futhattok és bulizhattok! ;)

Nektek melyik futóbuli tetszett a legjobban?

Címkék: tavasz just 30

UtánFutók 2011

2012.01.27. 09:27 dzsenaj

Címkék: videó jenni futóbuli

Legjobb születésnapi ajándék

2011.12.08. 12:03 MSErun

A történet ott kezdődik, hogy jött az ötlet, szerveznünk kellene valamit a vizsgaidőszak előtt. A hosszas ötletelés vége az lett, hogy december 6-ra esett a neves esemény, mely később a Nike Runiversity nevet kapta. Amikor meghallottam a dátumot, már finoman jeleztem kedves nagykövet társaimnak, hogy lesz mit ünnepelni, hisz engem a Mikulás hozott.

Az egész rendezvény előtt már nagyon pörögtem, rengeteg köszöntést kaptam, és persze izgultam, hogy milyen lesz az este. A hideg ellenére szép számmal képviseltették magukat az egyetemek részvevői, hiszen kit ne motiválna egy szendvics és a jó kis forraltbor a hidegben?

Én természetesen a Corvinusosok miatt "aggodalmaskodtam" leginkább, hisz ez a nyári Futóbuli sorozattól eltérően mégis egy verseny volt!

Ahogy azt később az eredmények igazolták, aggodalmam alaptalan volt. Várakozásaimon felül teljesített a csapat. Nem gondoltam hogy ennyi lelkes, 3 fokban futó diák jár az egyetemünkre!

Külön szeretném kiemelni Mizsér Fruzsit (Berkenye - a képen középen), aki a HIPER kategóriában egyetlen lányként fantasztikus idővel diadalmaskodott.

Ha már a lányoknál tartunk, meg kell említeni a Gölöncsér Flóra, Horváth Judit, Mizsér Fruzsina, Sasvári Anna négyest, akik a női váltóban 5:38-as eredményt elérve hozták el az első helyezettnek járó kupát.

A Corvinus nevét erősítve Horváth Judit érte el az első helyet TEKNŐS női kategóriában, ahol bizony felfért a srácok dobogójára is, bár itt be kellett érnie egy második hellyel. TEKNŐS kategóriában két Corvinusos versenyző hozta el az első (Juhász Róbert) és harmadik (Karkó János) helyet. A NYÚL kategóriában lányaink újabb első helyezést gyűjtöttek be Petrecz Anita révén. NYÚL fiú kategóriában 3. helyezést ért el Telek András.

A sok szép eredménynek köszönhetően a mi egyetemünk vihette haza a hatalmas serleget. Persze a többiek is kemények harcoltak, hatalmas sprinteket láttunk a BGF és a BME versenyzői részéről, nem beszélve az ELTÉ-s lányról, aki a váltóban két kört is magára vállalt!

Corvinus! Nagyon büszke vagyok rátok. Remélem jövőre ismét mi hozhatjuk haza a vándorserleget!

Köszönöm ezt a fantasztikus születésnapi ajándékot!

Persze szeretnék itt is gratulálni a BGF, BME, ELTE csapatainak és csapatkapitányainak is. Jövőre várunk mindenkit vissza!!!

Részletes eredményeket az alábbi linken találtok. Az Utánfutókat a Facebookon is elérhetitek a www.facebook.com/utanfutok2011 címen!

Címkék: élménybeszámoló futóbuli runiversity

Előkészületek a Runiversityre

2011.12.03. 16:53 somsom

Már csak egy hét a versenyig. Eljött a keddi nap, ami minden diáknagykövetnek zh-, és óramentes volt, ki is települtünk felsőoktatási intézményünk egyik épületébe. Berendezkedtünk, ki roll up-pal, ki csili-vili cipőkkel, mi minden ilyesmi segédeszköz nélkül, plakátokkal feltapétázott asztalon, az új téli kollekciónkba öltözve.

Az ELTE Bogdánfy úti sporttelepét (régi BEAC) választottuk helyszínül, lévén ez az egyetem Egészségügyi és Sporttudományi Intézetének székhelye. Akik bármilyen sport órára jönnek, mellettünk sétálnak el, mindez a bejárat-közeli helynek köszönhető, ahova székhelyünket végül pozícionáltuk.

Sokat szórólapoztunk, kommunikáltunk az emberekkel, próbálva elcsábítani őket a keddi megméredtetésre. Találkoztunk Corvinusos kollégával is, aki jött órára, ugyanis nekik is a BEAC-on (is) vannak sport óráik. Mondta a srác, hogy a közgázról jön, és ott is találkozott a "helyi" megfelelőnkkel - jó érzés volt.

Délután 4 óráig tartott a népszerűsítési projekt, aztán egy korábban meghirdetett felkészülési edzést tartottunk Heni, és DaMartian vezényletével. Nagyon fontos, hogy egy egy mérföldes felkészülést nem szabad elmismásolni. Más jellegű futást, és bemelegítettségi szintet igényel, mint egy hosszabb futás.

Helyszínnek a Kopaszi gátot választottuk. Nem sokak által ismert, ám de annál gyönyörűbb futókörnyezet, közel a BME sportpályájához, ahol a verseny megrendezésre kerül majd 6-án. Az edzésre két lelkes ELTE-s hallgató jött el, így öten futottunk, kellemes 6 perces ezrekkel a Kopasziig, azon belül is a 350m-es rekortán csík kezdetéig. Ez háztól-házig kb. 1,5 - 2km. Utána rövid gimnasztika és nyújtás után megkezdtük a sprinteket, fokozatosan gyorsulva, majd lassulva – repülőztünk.

Kicsit fújtunk, és ezzel alacsonyabb tartományba "kényszerítettük" a pulzusunk, onnan pedig kicsit más úton elindultunk visszafele, ugyanoda. Így érkeztünk meg a Szertár hátsó bejáratához, ahol egy viszonylag hosszú nyújtást követően összességében 1-1,5 órás együttlét után széledtünk végül szét.

Ja, hajrá ELTE!

Címkék: bemelegítés elte felkészülés

Nike Runiversity

2011.11.25. 14:55 JamesBonDeni

Kevesesebb, mint 2 hét van már csak hátra, hogy megtudjuk, vajon a BGF, az ELTE, a BME vagy a Corvinus lesz a futópályák királya!

A jövő heti egyetemenkénti edzések előtt most rajtunk volt a sor, hogy egy laza tréningen elsajátítsuk a versenyre való felkészülés minden fortélyát.

Így történt hát, hogy egy fagyos, ködös csütörtökön Johny és Pisti levezetett mindenre elszánt csapatunknak egy komplett verseny előtti bemelegítést, ami után már mi is bátran rajthoz állhattunk volna, mondjuk 800m-en.

Bemelegítő körök, kis gimnasztika, nyújtás, repülő-futás, minden, amire csontnak-izomnak szüksége van. 

Persze nem csak az edzésből állt minden! Egész végig azon morfondíroztunk, hogyan tudjuk majd Budapest egyetemistáinak felejthetetlenné varázsolni a jó öreg BEAC pályát. Annyi ötlet pattant ki fejünkből egy-egy sprint között, hogy csak győzzük őket megvalósítani december 6-án!

Mi már készen állunk arra, hogy egyetemeink futás-szerető diákjait felkészítsük a közelgő Nike Runiversity-re! Most már Rajtatok a sor, hogy megmutassátok Mikulás bácsinak, hogy kik a futópálya ördögei, vagy jelen esetben krampuszai! :D

Címkék: felkészülés deni futóbuli

süti beállítások módosítása