DaMartian bíztatására Utánfutó csapatunk úgy döntött, hogy lefutja a maratont párban, 2 nap alatt. Deni egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott velünk tartani, Mesi pedig még mindig a térdével küszködik, ezért ő sem futott, de sofőrként, szurkolóként és fényképészként tökéletesen megállta a helyét. A Corvinus híján az ELTE (Heni és Soma) és a BGF (Eszterke és jómagam) összecsapására lehetett számítani.
Mikor Eszterrel megérkeztünk a BAH-csomóponthoz, kissé déjá vunk volt, hiszen nyár elején szintén innen vágtunk neki életünk első közös versenyének és hétvégéjének, hogy megmérettessük magunkat az UltraBalatonon.
"17:00, BAH-csomópont, Tihanyi polgármester, sörözés" – hangzott akkor Angelday összefoglalása. Most kicsit korábban vágtunk neki az útnak, és ezúttal az úti cél Siófok volt. Pik-pakk összegyűlt mindenki és már robogtunk is Balaton felé. Kellemesen fura érzés volt megérkezni a Balatonra, ahol szinte az egész pályafutásunk kezdődött.
Akkor még egymást sem ismertük annyira, a futóközösség tagjaival is csak akkor kezdtünk jóban lenni és a futóversenyek légköre is teljesen új volt számunkra. Viszont pár hónap elteltével, túl már 1-2 versenyen és jó sok kilométeren, úgy álltunk ott, mint akik hazaértek.
Érkezésünk után nem sokkal a csapat másik fele is leért, így teljessé vált a lakótársak sora. Mivel a verseny csak másnap kezdődött, a pénteki program az aktív pihenés volt, csaptunk egy tészta-partyt, csak hogy a szénhidrát feltöltés is meglegyen. Az izmok bemelegítése végett pedig activityzéssel zártuk az estét.
Szombat reggel mindenki áldotta magát, amiért az UB-s hibánkból tanulva, most kissé okosabban csaptunk az esti móka seggére, így teljes erőbedobással vághattunk neki az aznapi 14 kilométerünknek. Az első 7 km-t Henivel tettük meg.
Ez után Soma és Eszter futott ugyanennyit, és egy kis relaxot követően délután öten együtt, DaMartiannal kiegészülve még 7km-et teljesítettünk.
Hihetetlen élmény volt Siófok utcáin és a Petőfi sétányon 8°-ban futni, ott, ahol máskor 30°-ban a strandra sietünk, vagy az éjszakába igyekszünk belevetni magunkat. A szombati futás, és a másnapi 10,5 km gondolata olyan szinten lefárasztott bennünket, hogy a tervezett esti mulatozást meleg ágyra, összebújásra és filmnézésre cseréltük.
Vasárnap reggel már kissé megviselten tébláboltunk az apartmanban, és olyan helyeken is éreztünk izomlázat, amelyeknek korábban még a létezéséről sem tudtunk. Ezen a napon egyéniben is le lehetett futni a félmaratont, így a futóközösség apraja-nagyja képviseltette magát. Természetesen lent voltak a cipőtesztesek, továbbá találkoztunk futóklubos edzőkkel, futóbulikon megismert arcokkal, Margit szigeten futkosó ismerősökkel vagy versenyeken felbukkanó futókkal is, és mindenkinek volt egy kedves szava hozzánk.
Most Eszter és Heni futotta le először az etapot, és utána következtünk mi Somával. De Soma lábfájással küszködött, ezért 4 km után kénytelen volt feladni a versenyt, és a maradék 6,5 km-et egyedül kellett megtennem. Na jó, nem teljesen egyedül, hiszen rengeteg futó volt körülöttem, ismerősök köszöntek rám és ismeretlenek mosolyogtak bíztatásképpen. Így történt, hogy mindkét chip az én lábamra került, és a BGF és az ELTE egyesült a végére. Bár mivel végig együtt futottunk és a közös futásnál tényleg kézen fogva futottunk be, így szinte másodpercre pontosan megegyezett az időnk! :)
A befutó után a forró fürdőt vettünk, összepakoltunk, búcsút mondtuk a 3 napig otthont adó kis apartmanunknak és hazaindultunk. Az hazafelé végig a hétvégi élményünkről áradoztunk és miután Mesi hazafuvarozott mindenkit, szomorúan tudatosult bennünk, hogy holnaptól ismét vissza kell zökkennünk a mindennapokba.
Alig vártam, hogy hazaérjek, átöltözzek, és már mehessek is. Gyorsan lepakoltam, üdvözöltem a szüleimet, felvettem az esőkabátomat és már indultam is. Ugyan anyukám kissé kétkedve tekintett rám, de tudta, felesleges visszatartani, ha eldöntöttem, úgyis menni fogok.
