Utánfutó blog

Sajnos a felkészülésem nem úgy sikerült ahogy terveztem. A Berlinben töltött 4 hét alatt, olyan érzésem volt mintha Londonban lettem volna. Egy kezemen meg tudom számolni azokat a napokat, amikor nem vittem magammal esernyőt. Sajnos még nem vagyok annyira profi futó, hogy a 15 fok és a szakadó eső ellenére is felvegyem a futócipőt.

Két hete volt egy olyan nap, amikor a hőmérséklet legalább 20 fok fölé ment, és a nap is kisütött. Nem gondolkodtam sokat, kimentem futni. Úgy gondoltam, hogy most már 5 km-t azért illene összehozni, hiszen ezt a távot fogom teljesíteni a Fuss Budapest Trión is. A távolsággal nem volt gond, nagyon élveztem a futást, egészen a Reichstagig elfutottam, és sok futóval is találkoztam. Nagyon kedvesek voltak mosolyogtak, tetszett.

Sajnos a futás utáni napon már ennyire nem örültem. A térdem megint annyira fájt, mint hónapokkal ezelőtt, pedig használtam a jégzselét, rajtam volt a mágnes, ittam rendesen a port és mégis. Pihentettem, polcoltam, a vége az lett, hogy vettem egy Venoruton Gélt, annak a reményében, hogy múlik a fájdalom. Már egészen jó, de azóta futás nem volt csak comberősítő gyakorlat.

Végre itthon vagyok, úgyhogy megint kezdődhet a spinning maraton, és a comb további erősítése. Szeretnék már egy héten belül a szigeten futni a kis csapatunkkal. Mert VAN csapatunk. A futóbulik alkalmával ismertem meg a két srácot, szerencsémre nem ma kezdték a futást. Remélem a hét végén, ha a térdem is engedi, be tudok csatlakozni, és együtt futhatjuk a köröket a Szigeten.

A következő posztban részletesen bemutatom a csapatot, és akkor már közös fotókkal is szolgálhatok. Elöljáróban annyit, hogy a Fuss Csepelen jött a srácok ötlete, hogy együtt futnának, én előzetesen már Mikivel (kék póló-tánc) már megbeszéltem, hogy fussunk együtt.

Szerencsére a buli után Szilárd (a Nike ajándék nyertese) is csatlakozott.

Reszkessen a többi csapat, miénk lesz a legjobb idő!! Ugye srácok? :P

Sokat gondolkodtam, hogy hol is kezdődött a TRIO-ra való felkészülésem. Valamikor, talán májusban, viszont, ha úgy vesszük, még mindig nem kezdődött el, csak a csapatomat toboroztam össze. Itt rögtön hozzátenném, hogy elképesztően könnyű dolgom volt, két telefon, két "igen – tök jó hogy rám gondoltál". :)

Onnantól, hogy a konkrét döntés megszületett, hogy MOST összeszervezem a csapatom, 5 perccel később már raktam le a második telefont, és körvonalazódott, ami eddig csak a fejemben volt, hogy kivel szeretném futni a Triót.

Szóval, amikor belebújhattam először a hiper-fancy új Nike futó cuccomba, és elmentettem az első kilométereimet a SportBandre, talán akkor kezdtem igazán a felkészülést, és közben – bár nem futottam túl sokat – megjártam négy Bulifutást, jó pár szigetkört, az Ultrabalatont, mégis úgy érzem, hogy már le tudnám futni a "majd rám osztandó" távot a TRIO-n.

Másrészről remélem, hogy egy más jellegű, komolyabb felkészülés veszi kezdetét e héttől, fixen azokkal az emberekkel, akikkel a váltót alkotjuk. Megismerjük kicsit egymást, felmérjük, hogy kitől mennyit várhatunk el. Leosztjuk, hogy ki melyik részt futja, és együtt is ráedzhetünk a szeptember 4-i Trio-ra.

Bízom benne, hogy én is meg fogom húzni ezt a hónapot kilométerek tekintetében, és nem csak, hogy csípőből menni fog a táv, hanem 5.15-5.30-as ezreket sikerül abszolválni.

Let’s get it started!

Futhatok! Végre! Őszintén megvallva, legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha hiányozni fog a futás. A sportolás mindig is része volt a mindennapjaimnak, de ezt általában a korizásban ki is merült. Viszont most, a műtét után, alig vártam, hogy ismét felhúzhassam az edzőcipőmet és én is megkezdhessem a felkészülésemet a Fuss Budapest Trióra!

Múlt héten az orvosom végre rábólintott, hogy fokozatosan újra edzésbe állhassak, és úgy megörültem a hírnek, hogy másnap már ki is látogattam a Margitszigetre. Ez azonban még kicsit elhamarkodott döntésnek bizonyult, hiszen kb 1km után annyira fájt a lábam, hogy alig tudtam hazabicegni.

Ez kicsit kedvemet szegte, és napokig nem is mertem ismét próbálkozni, azonban vészesen közeledett Csepel, ahol már szerettem volna a csapatommal együtt futni, ezért nem volt sok időm a nyavajgásra. Mikor Johny és Eszter egy kis laza futásra hívtak a Normafához, kissé félve mondtam igent, de aggodalmam feleslegesnek bizonyult és a térdem csak minimálisan fájdogált. Ezek után már bátrabban vágtam neki az edzéseknek, és mivel a Triós csapattársaimmal a napokban nem sikerült összeegyeztetni a közös tréningeket, ezért kikkel másokkal vágnék neki a kilométerek legyűrésének, mint a diáknagykövet társaimmal!

Mesi és Heni nyaralásuk miatt kimaradtak a jóból, de Eszterrel, Somával, Denivel és olykor Johnyval kiegészülve egy fantasztikus napot töltöttünk együtt. Egy konferenciahívással Soma keltette a társaságot és 10-kor még nem is gondoltuk, hogy hajnal 2-ig el sem tudunk majd szakadni egymástól. Volt városban sétálgatás, Johny látogatás, közös ebéd, fényképkészítés, mozizás és hajnalig tartó élménybeszámoló írás is.

A sűrű napirendbe természetesen beiktattunk egy szigetkört is, hogy együtt hódolhassunk az új hobbinknak. A Sziget szinte már második otthonunkká vált és én személy szerint imádok kint lenni! Ismét ismerős arcokkal találkoztunk, bátran próbáltuk ki az új cipőket, melegítettünk a futóklubosokkal és nem is lett volna teljes a kép, ha nem látjuk Markocsán Sanyit sörrel a kezében. :)

Futni ugyan még soha nem láttuk, de mindig kint van és széles mosollyal üdvözöl bennünket.:) Sajnos most Denit ítélték egy rövidebb kényszerpihenőre, ezért nem tartott velünk, de Ck Peti szívesen időzítette az edzését velünk egy időpontra, és mint mindig, most is remekül szórakoztatta a társaságot. Mindannyiunk számára könnyebb volt a közös futás, hiszen a beszélgetés közben szinte teljesen megfeledkeztünk a még hátralévő kilométerek számáról. A Trióig azonban még 3 hét van hátra, úgyhogy igyekszem belehúzni és remélem, most már a térdem sem fogja hátráltatni a felkészülésemet! :)

Piros pólós fiatalok készülődtek az Futóbuli sorozat utolsó állomására. A Boráros téri emberek ekkor még mit sem sejtettek. Lassan futócuccba öltözött ifjak csoportosultak a regisztrációs pultoknál, és az igazán lelkesek már 1 órával a meghirdetett időpont előtt megjelentek.

A regisztráció első felvonásában a jelentkezők kézhez kapták a HÉV jegyüket és 50 perc múlva, különjárattal robogtunk a start felé. Akkora királynak éreztük magunkat, hiszen a celebek általában magángéppel, de mi magánHÉVvel toltuk! :D

Nem is gondoltuk, hogy ennyi ember utazik velünk, és mikor leszálltunk, elképedve néztük, ahogy a hömpölygő tömeg megindult a Csepel Művek bevételére. Szükségünk volt a rutinunkra, hiszen a futóbulik történetének legnagyobb seregével néztünk farkasszemet.

A parkourosok mutatványaikkal szórakoztatták a csomagjukra várókat, majd az egybeolvadt szürke tömeg megkezdte a várva várt közös bemelegítést. Rendőri felvezetéssel és nem mindennapi bringát követve indultunk neki a benzinkúttal, kifőzdékkel, munkásszállókkal tarkított csepeli városnegyedbe. Futásunkat különleges látványelemek színesítették, szikrák és füst között lépdeltünk és közben a parkouros fiúk lélegzetelállító trükkjeikkel vonták el a figyelmet a hátralévő kilométerek sokaságáról.

Kis utcákban, sikátorokban, üres hangáron át vitt utunk, és olyan kanyarokat tettünk, hogy azt még a Budavári Labirintus is megirigyelné! Ezzel azt a hatást keltettük, hogy már a sokadik kilométereinket rójuk – pedig nem. A táv adott, csupán az érzékszervek csalfa játéka űzi velünk ezt a tréfát. Az utolsó egyenesre ráfordulva, fel is bukkant a cél és jött az a szokásos érzés: az ember nem érzi az eddig megtett távot, hanem csak a szó szerint vett CÉLT látja maga előtt, és belead apait – anyait. Emiatt egyesek olyan sprintet vágtak le, hogy a 100méteres síkfutás döntőjében még Usain Boltot is megszorongatták volna.

A befutó után kezdetét vette a buli, aminek a helyszínt és a hangulatot tükrözve a Schwinn Csepel bicikligyár egy falfirkákkal tarkított raktárépülete adott helyet. Látványt és stílust tekintve külvárosi bandázósra vettük a figurát, a DJ targoncás emelvényen keverte a zenét, a parkourosok külön bemutatóval készültek, graffitis fújta a falat, és táncoltunk Vanilla Ice méltán híres "Ice Ice Baby!" klasszikusára is. :D

A gyárváros közepén éjjelig tartott a party, és ezzel az utolsó Futóbulinak is vége lett. A szeptember 4-i Fuss Budapest TRIO-ig pedig most már mindenki bőszen edz, hiszen csak pár hét és ismét – most már az éles – rajthoz állunk.

Hajrá Csapatok!!!

Amíg elkészülnek a beszámolók, egy fénykép a Fuss Csepelről. A képen Soma, Jenni és a Szarhonya punkzenekar énekese, Jüan.

A Szarhonya augusztus 18-án lép újra színpadra a "Kegyelemkettes" előzenekaraként.